Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
318.38
bux:
144628.82
2026. július 22. szerda Magdolna

Merkel: Még mindig nagy a különbség Németország keleti és nyugati része között

Több mint két évtizeddel a német egység helyreállítása után még mindig jelentősek a különbségek Németország keleti és nyugati fele között - hangsúlyozta videoüzenetében Angela Merkel, de arra is rámutatott, hogy a németek ennek ellenére büszkék lehetnek az eddig megtett útra.

A csaknem egy évvel a berlini fal leomlását követően, 1990 október 3-án történt újraegyesülés 21. évfordulójának előestéjén, előzetesen ismertetett beszédében a német kancellár az életszínvonalban jelentkező, valamint a demográfiai különbségekre utalt.

Az utóbbiak kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokból még mindig folytatódik a fiatalok elvándorlása, és még mindig jóval kevesebb gyermek születik, mint az ország nyugati részén. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a keleti munkanélküliség ma is csaknem duplája a nyugati tartományok munkanélküliségének. Utalt arra is, hogy a Németország keleti részén élők jóval kisebb megtakarításokkal rendelkeznek.

A hivatalosan hétfőn elhangzó üzenetben a kancellár úgy értékelte, hogy a felzárkózási nehézségek, illetve a különbségek ellenére az egység teljes megvalósulása a legjobb úton halad. Úgy értékelte, hogy a német állampolgárok büszkeséggel és hálával tekinthetnek vissza az elmúlt több mint két évtizedre. Angela Merkel kiemelte a külföld támogatását, hangsúlyozva, hogy e nélkül az újraegyesülés nem mehetett volna végbe.

Merkel nemcsak az ország első női, de egyben első keleti kancellárja is, mert az ország keleti részén nőt fel és politikai pályafutását is az egykori NDK-ban kezdte. Szakértők szerint ez is magyarázza különös empátiáját az egykori kommunista államban élők iránt.

Beszédében a kancellár most is felidézte az akkori eseményekhez fűződő személyes emlékeit. A fordulat éveire, 1989-re és 1990-e emlékezve felejthetetlen időszakról és lenyűgöző érzésről beszélt. "Hirtelen nem csak Nyugat-Berlinbe, Nyugat-Németországba, illetve külföldre utazhattunk, de - ami a legfontosabb - szabadon elmondhattuk véleményünket" - fogalmazott Angela Merkel. Hangsúlyozta továbbá: 21 évvel az újraegyesülés után minden alkalommal örömmel tölti el, ha olyan fiatalokkal találkozik, akiken egyáltalán nem vehető észre, hogy az ország keleti vagy nyugati részén nőttek fel.

A német kancellár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadságot minden nap őrizni, védeni és erősíteni kell.

A központi évfordulós megemlékezést - a többi között a kancellár és az államfő részvételével - hétfőn Bonnban rendezik.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×