Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az IMF a pakisztáni költségvetés helyzetéről tudakozódik

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn áttekinti a súlyos áradások sújtotta Pakisztán költségvetési helyzetét, és az ország gazdasági kilátásait.

Ezért Washingtonba utazik a pakisztáni pénzügyminiszter, aki a 2008 végén elfogadott 10 milliárd dolláros IMF készenléti hitelkeret jövőjéről is egyeztet, illetve az Obama-kormányzat képviselőivel az amerikai pénzügyi segélyről is tárgyal majd.

Pakisztánnak eddig már több mint 43 milliárd dolláros kárt okoztak a rendkívüli esőzéssel járó áradások. A környezeti katasztrófa miatt biztos, hogy nem sikerül teljesíteni az idei évre várt 4,5 százalékos gazdasági növekedést. Az államháztartási hiány pedig várhatóan a GDP 8 százalékára is nőhet a kormány által korábban várt 4 százalékról.

Pénteken jelentették be, hogy Pakisztán 1 milliárd dollár hitelt kap a Világbanktól. Az összegből 700 millió dollárt helyreállítási munkálatokra fordít az ország, 300 millió dollárt pedig alapvető élelmiszerek és termékek importjára költ.

Az ENSZ adatai szerint nyolcmillióra tehető azoknak az árvízkárosultaknak a száma, akik azonnali humanitárius segítségre szorulnak.

Csaknem 500 millió dollár gyűlt már össze a Pakisztánnak szánt rendkívüli gyorssegélyalap számláján - közölte az ENSZ. A világszervezet szerint eddig 490,7 millió dollárt folyósítottak az alapba a segélyező országok és nemzetközi szervezetek. Így a segély értéke már meghaladja az ENSZ által augusztus 11-én kért 460 millió dolláros összeget, ráadásul további 325 millió dollárra tettek ígéretet az adományozók.

A legbőkezűbb országnak az Egyesült Államok bizonyult. Eddig már 102 millió dollárt utalt át, és még további 60 milliót ígért meg.

Az Egyesült Államok után Szaúd-Arábia és Nagy-Britannia következik 65-65 millió dollárral.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×