Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
314.12
bux:
150447.99
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Terroristák riasztják el a turistákat Görögországtól

Hadat üzent a turistáknak egy görög terrorszervezet. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő úgy véli: a fenyegetést nem kell nagyon komolyan venni. Fokasz Nikosz ugyanakkor leszögezte: a politikai terrorizmus újjáéledt az országban; így ez az üzenet, valamint a gazdasági válság miatt bevezetett szigorítások a szélsőséges erőknek kedveznek, és károkat okozhatnak a görög turizmusnak.

A Görögországban újra támadásba lendült a Forradalmárok Szektája elnevezésű csoport, amely immár nyíltan hadat üzent az államnak és a turistáknak is. Fokasz Nikosz az InfoRádiónak azonban elmondta: nem kell szó szerint venni ezt a fenyegetést, a görög sajtó is csak sokadik hírként közölte.

Az ELTE tanára hozzátette: nem újdonság a terrorizmus jelenléte Görögországban, ahol a hetvenes évek közepe óta folyamatosak a politikai motivációjú terrorcselekmények, és csak az 2004-es athéni olimpia idejére sikerült megfékezni azokat.

A Görögország-szakértő azonban kiemelte: újdonságnak számít, hogy a terroristák célpontként jelölik meg a turizmust.

A terrorfenyegetettség mellett a válság is rossz hírét kelti az országnak, hiszen a kormány intézkedéseire adott reakciók gyakran halálos áldozattal járó összetűzésekbe torkollanak. A nemrég véget ért fuvarozók sztrájkja is leginkább a turistákat érintette.

Fokasz Nikosz elmondta: becslések szerint Görögországban a turizmusból adódó bevételek 7-9 százalékkal fognak visszaesni.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×