Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Reménykedik a román kormány

Románia jövőre 1,5-2 százalékos gazdasági növekedést céloz meg, 3 százalékos - plusz/mínusz egy százalékpont - infláció mellett, a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás értelmében - közölte kedden Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter. A román gazdaság immár hatodik negyedéve van recesszióban.

A román bruttó hazai termék várhatóan 1,7-1,9 százalékkal csökken az idén - jelentette ki még pénteken Vladescu.

Korábban a Nemzetközi Valutaalap és Bukarest arra számított, hogy 2010-ben a román gazdaság stagnálni fog, vagy legrosszabb esetben a GDP 0,5 százalékkal csökken a tavalyi értékhez képest.

A román kormány azonban öt százalékponttal emelte júliustól az áfát, és egyéb adók bevezetésére is rákényszerült az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében, ezért most felül kell vizsgálni a gazdaság idei várható teljesítményét.

A tárcavezető - akit az Agerpres hírügynökség idézett - elmondta, hogy az idei államháztartási hiánycél nem változik, így az idén a költségvetés hiányának nem szabad meghaladnia a korábban az IMF-el közösen megállapított GDP-arányos 6,8 százalékot.

Várhatóan szerdáig tartózkodik Bukarestben az IMF küldöttsége, amely a tavaly márciusban a washingtoni pénzintézet szervezésében megkötött 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelegyezmény soron következő felülvizsgálatát végzi. Ennek tétje, hogy Románia megkaphatja-e a hitel több mint 900 millió euró értékű, hatodik részletét.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×