A Tienanmen tér környékén, a Csangan sugárút mentén és távolabb a városközpontban az MTI tudósítója a rendőrség különleges alakulatainak fekete járműveit látta, helyenként géppisztolyos, páncélsisakos, napszemüveges fegyveresekkel, a belvárosban fel-feltűntek motoros "SWAT" feliratos egyenruhában járőröző motorosok is.

A vidéki látogatók, de még a pekingiek túlnyomó része sem igazán tudja, hogy mire ez a készültség. A szárazföldi Kínában a mai napig kényes témának számít Tienanmen téri diáklázadás; a hivatalos nyilvánosság számára tabu június negyedike, a tüntetések 21 évvel ezelőtti - halálos áldozatokkal és tömeges bebörtönzésekkel járó - leverésének napja.

Az 1986-os diákmegmozdulásokat követően a reformernek számító Hu Jao-pang pártfőtitkár pozíciója meggyengült, vád érte amiért nem volt elég kemény a már akkor a korrupt vezetők ellen tüntetőkkel szemben. Hu kegyvesztett lett, le kellett mondania. 1989. április 15-én szívroham következtében halt meg. A tüntetések szinte közvetlenül utána már megkezdődtek. Kína legbefolyásosabb vezetője ekkor a "csupán" a központi katonai bizottság elnöki tisztét megtartó Teng Hsziao-ping.

A South China Morning Post című hongkongi lap pénteki számában közölt írás szerint megjelenés előtt állnak Li Peng, az akkori miniszterelnök emlékiratai. Li ezekben azt állítja, hogy kész volt az életét áldozni azért, hogy ne váljanak teljességgel kezelhetetlenné az események, amiket a kulturális forradalom időszakának felfordulásához hasonlít.

A naplójegyzetek beszámolnak a legfelsőbb vezetés megosztottságáról is abban a kérdésben, hogy miként kezeljék a diáklázadást. Li szavaiból (is) kiderül, hogy a döntést a hadsereg bevetéséről és a statáriumról végül Teng hozta meg.

A mai tinédzserek gyakorlatilag semmit nem tudnak az "1989-es eseményekről" és a pekingi harmincasok többségének sincs előhívható emlékképe az akkori történésekről. Az internet korában azonban teljességgel elszigetelni embereket az információtól nem lehet, akiket tehát érdekel, hogy mi az, amit írnak 1989-ről, s mi az, amit tudnak, vagy tudni vélnek Nyugaton, illetve hogyan emlékeznek azokra a hetekre, hónapokra a kínai diákok és a főváros lakói, a szemtanúk - azok ezekről adalékokhoz juthatnak még a korlátozott világhálón is. A tényszerű, történelmi feldolgozás még várat magára.