Infostart.hu
eur:
354.42
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

British Airways-sztrájk: számháború a BA és a szakszervezet között

A háromból egy budapesti járatot közlekedtetett vasárnap a British Airways (BA) légitársaság, amelynek utaskísérői szombat óta sztrájkolnak a céggel folytatott bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt. A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezet vezetője vasárnap a BA igazgatótanácsához fordult a további sztrájkok elkerülése érdekében.

A British Airways - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - szombatonként két, más napokon három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre.

Vasárnap a három budapesti járatpár közül egy közlekedett, BA 868-869-es járatszámmal, a másik kettőt törölték.

A vasárnap délután érvényes sztrájkmenetrend szerint ez lesz a helyzet hétfőn, a háromnapos sztrájk utolsó napján is, amikor ugyanezt a járatpárt a holland Transavia légitársaság üzemelteti majd a BA nevében, Boeing 737-es repülőgéppel.

A British Airways összesen 65 légitársaságtól bérelt repülőgépeket a sztrájknapokra, személyzettel együtt, ezzel is igyekezve fenntartani a forgalom egy részét.

Becslések szerint a személyzettel ellátott repülőgépek bérlése a három napra hozzávetőleg 25 millió fontjába (7,5 milliárd forint) kerül a vállalatnak. A sztrájk okozta teljes kárt elemzők - a járatkieséseket is beleszámolva - 65 millió fontra (19 milliárd forintra) teszik.

A BA még egyik legádázabb riválisától, a "fapados" Ryanairtől is bérelt három repülőgépet.

A sztrájk három napján a menetrend szerint összesen 1.950 British Airways-járat közlekedne; ezek közül hivatalosan 1.100-at töröltek.

A BA ugyanakkor kéri az utasokat, hogy rendszeresen ellenőrizzék járatukat, mert a munkára jelentkező utaskísérők és más beosztásokban dolgozó önkéntesek vártnál nagyobb száma miatt több, korábban törölt járatot visszaállítottak a menetrendbe.

Vasárnap a cég az előzőleg törölt járatok közül nyolc hosszú távút és 18 rövid távút - belföldit vagy európait - tudott elindítani.

A légi kiszolgáló személyzet háromnapos sztrájkjának első napja után ugyanakkor számháborúba bonyolódott egymással a British Airways vezetése és a szakszervezet a munkabeszüntetés eddigi hatásairól.

A BA vezetése továbbra is úgy számol, hogy a kidolgozott vésztervek hatékonysága révén az utasoknak csaknem a kétharmada eljut célállomására.

A legnagyobb brit szakszervezet, a Unite, amely a BA több mint 13 ezer utaskísérőjéből 12 ezret képvisel és sztrájkjukat szervezi, a szombati sztrájknap után azonban közölte, hogy a British Airways 250 repülőgépe közül 125 - vagyis a teljes flotta fele - "a földön maradt", és a járatoknak nem sokkal több mint a 30 százaléka indult el.

A Unite szerint az általa képviselt utaskísérők 80 százaléka támogatta az első napon a sztrájkot. A British Airways azonban arról számolt be, hogy a második legnagyobb brit repülőtéren, a londoni Gatwicken a légi utaskísérők 97 százaléka munkára jelentkezett, a legnagyobb bázisrepülőtéren, a Heathrow-n pedig 52,5 százalékuk lépett szolgálatba.

Tony Woodley, a Unite főtitkára vasárnap levélben kérte a BA igazgatótanácsát, hogy vegye át a helyzet irányítását Willie Walsh vezérigazgatótól, és kezdje újra a tárgyalásokat, hogy elkerülhető legyen az egy hét múlva tervezett újabb sztrájk.

Jövő szombattól már négynapos sztrájkot tervez az érdekképviselet, amely szerint április második felében további sztrájkok lehetnek, ha addig sem sikerül megegyezni a vállalatvezetéssel a vitás kérdésekben.

A jövő hétvégére tervezett sztrájkidőszakra a légitársaság felfüggesztette a jegyárusítást.

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.

A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített az utaskísérői állományra, előzetes konzultáció nélkül.
A British Airways vezetése azután kezdett drasztikus takarékossági programba, hogy a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött.
A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×