Az egyetemistát tavaly Dámgán városában vették őrizetbe egy kormányellenes tüntetésen. A férfit azon a címen ítélték el, hogy Isten ellensége, és az állam biztonsága ellen cselekedett, valamint sértegette az ország vezetőit.

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde ezúttal is a felülteljesítők között helyezkedik el, az OTP pedig ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.
Bár a keddi hazai áramfogyasztás is jócskán meghaladta a korábbi nyári rekordokat, a hétfőn beállított, 7488 megawattos történelmi nyári csúcsértéket nem sikerült túlszárnyalnia.
More than one million people took to the streets of Mexico City on Tuesday to mark the country's win over Ecuador.