Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Több ezren halhattak meg Haitin a földrengésben

Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Haitit; a fővárosból, Port-au-Prince-ből és a környékbeli településekről áldozatok sokaságáról és összedőlt épületekről érkeztek hírek, súlyos károk keletkeztek az elnöki palotában és az ENSZ helyi főhadiszállásának épületében is.

Az amerikai földtani intézet 7,0-ás fokozatúra becsülte a földmozgás erejét, az adat többszöri pontosítása után. A földrengés központja a karibi szigetország belsejében volt, alig 16 kilométerre nyugatra a fővárostól, Port-au-Prince-től, és mindössze 10 kilométeres mélységben. Az első, nagy erejű földmozgást két, ugyancsak erőteljes, 5,9-es és 5,5-ös fokozatú utórengés követte.

Az amerikai földtani intézet egyik szakembere szerint több mint kétszáz éve nem volt ilyen nagy erejű földrengés a térségben.

Hivatalos forrásból áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek, de szemtanúk és helyi tudósítók sok áldozatról és összedőlt épületekről számoltak be a keleti félteke legszegényebb országából. Egy katolikus segélyszolgálat egyik képviselője, Karel Zelenka Port-au-Prince-ből telefonon azt mondta, hogy "ezrek halhattak meg" a földrengésben.

Az amerikai hírügynökség munkatársa jelentette, hogy Petionville településen összedőlt egy kórház. Szemtanúk szerint Port-au-Prince-ben is épületek dőltek össze, és segélykiáltásokat lehet hallani a romok alatt rekedtektől. A CNN hírtelevízió szemtanúkra hivatkozva jelentette, hogy szerte a fővárosban súlyos károkat okozott a földrengés.

A haiti rádió szerint károk keletkeztek az elnöki palotában - René Préval államfőnek nem esett baja -, de megrongálódott számos más középület is, beleértve a parlamentet is.

Súlyos károk keletkeztek az ENSZ haiti főhadiszállásának épületében, illetve más ENSZ-létesítményekben. A csaknem tízezer fős ENSZ-misszió (MINUSTAH) sok tagjának ismeretlen a sorsa. A MINUSTAH rendőri és katonai békefenntartó missziójában közel ötven ország képviselteti magát, de Magyarország nem vesz részt benne.

Szemtanúk szerint káosz uralkodik, és az összedőlt házak miatt járhatatlanok az utak, megszakadt a telefonösszeköttetés, ami nehezíti az áldozatok mentését és a károk felmérését. A pánikba esett fővárosiak kétségbeesetten próbálják kiszabadítani a romok alól a bajba jutottakat, és kutatnak eltűnt hozzátartozóik után az est beállta után is.

Raymond Joseph, Haiti egyesült államokbeli nagykövete a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a földrengésnek valószínűleg "katasztrofális" következményei lesznek az elszegényedett országra.

Barack Obama amerikai elnök közleményében tudatta, hogy Washington folyamatosan figyelemmel kíséri a haiti helyzetet, kész segíteni a szigetország lakóinak, "gondolatokban és fohászokban" velük van. Hasonló tartalmú nyilatkozatot adott ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.

Az Egyesült Államok 72 fős katasztrófaelhárító csoportot küld a karibi szigetországba. A mentőszakemberek hat keresőkutyával, és csaknem 48 tonna mentőfelszereléssel érkeznek a helyszínre. Az amerikai elnök utasítást adott humanitárius segély előkészítésére, s Kanada, illetve Venezuela is segélyt ajánlott fel a bajba jutott országnak.

A haiti földrengés erejét mutatja, hogy erőteljes földmozgást lehetett érezni a Port-au-Prince-től közel 400 kilométerre fekvő a kelet-kubai Santiago városában is.

A 7-es fokozatú vagy annál erősebb földrengések súlyos károkat okozhatnak nagy kiterjedésű térségben. Don Blakeman, az amerikai földtani intézet elemzője is úgy vélekedett, hogy a későbbiekben súlyos károkról és áldozatokra érkeznek majd hírek.

A földrengés miatt a csendes-óceáni cunami-előrejelző központ szökőárriadót rendelt el a karibi térség egyes országaira, Haitira, a Dominikai Köztársaságra, Kubára és a Bahama-szigetekre vonatkozóan, de később lefújták a riasztást.

Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×