eur:
388.69
usd:
361.74
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Az iráni teokrácia feje szerint legitim a választás eredménye

Nemet mondott az iráni elnökválasztás érvénytelenítéséről szóló követelésekre az iráni vallási állam legfőbb vezetője. Ali Hamenei ajatollah több ezer férfi előtt beszélt a szokásos pénteki imák idején és hangsúlyozta: a választási eredmény legitim, a rendszer kizárja a csalást, a tiltakozás pedig azt jelenti, hogy a tüntetők magával a rendszerrel szemben lépnek fel. Emellett kemény kirohanást intézett a nyugati hatalmak ellen.

Elemzők "élete legfontosabb beszédeként" jellemezték Ali Hamenei ajatollah pénteki felszólalását, amellyel kapcsolatban az volt a kérdés: vajon figyelembe veszi-e az iráni ellenzéki jelöltek választási csalásról szóló panaszait.

Az iráni teokrácia feje - aki a tömegtüntetések kezdete óta először jelent meg a nyilvánosság előtt - azonban a nemzet egységének hangsúlyozása ellenére semmilyen engedményt nem tett Mir Hoszein Muszavi és egy másik ellenzéki jelölt híveinek. A hétvégi választási eredményt legitimnek nevezte és feltette a költői kérdést: hogyan veszhet el 11 millió szavazat? Ilyesmi nem történhet meg, mert a rendszer nem ad erre lehetőséget.

A teheráni egyetemen felállított hatalmas sátorban a több ezer imádságra összegyűlt férfi között az első sorban térdelt Mahmud Ahmadinedzsád elnök, akinek győzelmét az ellenzék megkérdőjelezi, valamint Ali Larindzsani konzervatív parlamenti elnök, aki bírálta a biztonsági erők fellépését a tüntetőkkel szemben.

Az "éhes farkasok" levették álarcaikat

Hamenei a tömeg előtt elmondta: Ahmadinedzsád közelebb áll hozzá, de a nemzeti egység fontosságát azzal hangsúlyozta, hogy azt mondta: az összes jelölt "testvér" és az iszlám köztársaság híve.

A legfőbb vezető azonban ezek után burkolt figyelmeztetést intézett a több városban is napok óta felvonuló többszázezer tiltakozónak: nem kérdőjelezhetik meg ilyen módon a választásokat, és ha nem hagyják abba, akkor vállalniuk kell a felelősség egy részét a következményekért. Beszéde közben a tömeg időről-időre kezét a magasba lendítve jelszavakat kántált.

Az ajatollah a Nyugatot vádolta meg a tiltakozómozgalom megszervezésével. A nyugati diplomaták megpróbálnak udvariasak lenni, de valójában "éhes farkasok", akik levették az álarcukat. A leggonoszabb Nagy-Britannia, mondta - valószínűleg azért, mert a BBC perzsa nyelvű tévéadása a tilalom ellenére rendszeresen tudósít a tüntetésekről.

Pénteken a hatóságok megpróbálták blokkolni a perzsa adás honlapját, valamint a Facebook és a Twitter közösségi oldalakat is, amelyeken keresztül a tiltakozók informálják egymást.

Hamenei Amerikát és szövetségeseit azzal vádolta, hogy bár az emberi jogokról papolnak, azokat rendszeresen megsértik Afganisztánban, Irakba és Pakisztánban, miközben valójában Irán az emberi jogok zászlóvivője. Arra is figyelmeztette a Nyugatot: ne nézze hülyének a teheráni vezetést, Irán nem Grúzia, ahol meg lehetett szervezni a korábbi elnök megbuktatását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×