Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Ismét randevút ad egymásnak Sarkozy és Merkel

Berlinben csütörtökön francia-német csúcstalálkozót tartanak. A két ország közti kapcsolat elmélyítése érdekében még az ezredforduló előtt elhatározták, hogy évente két alkalommal a francia és a német kormány együttes ülésen vitatja meg a legégetőbb kérdéseket. A mostani találkozón Sarkozy és Merkel elnököl.

A kancellár és francia vendége főleg az uniós ügyeket érintő kérdésekről, közelebbről pedig a gazdasági válság megoldását célzó erőfeszítések összehangolásáról tanácskozik Berlinben. A javaslatok konkretizálása érdekében a megbeszélésekbe bevonják a két ország külügy- valamint gazdasági miniszterét is.

A kormányközi tanácskozáson ezúttal jelen vannak még a védelmi miniszterek, továbbá a francia-német együttműködésért felelős megbízottak is. A találkozón előkészítik a NATO április elejére tervezett csúcsértekezletét is, amelyre részint Stassburgban, részint pedig Baden-Badenban kerül sor.

A megbeszélésekre egy nappal azután kerül sor, hogy Nicolas Sarkozy elnök bejelentette, hogy Franciaország 43 év után visszatér a NATO integrált katonai parancsnokságába. Az állam azzal indokolta döntését , hogy a teljes jogú tagsággal Franciaország hatékonyabban dolgozhat az európai védelempolitika megvalósításán is, amelynek Párizs egyik kezdeményezője.

Mint ismeretes Franciaország a NATO egyik alapító tagja, azonban Charles de Gaulle néhai államfő 1966-ban az Egyesült Államokkal szembeni függetlenségre hivatkozva kivonta országát a szövetség katonai integrált parancsnokságából. Párizs ugyanakkor tagja maradt a szervezetnek és 1995 óta valamennyi katonai akciójában részt vesz. Vincze Andrást hallották Németországból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×