Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A válság az unió jövője szempontjából is sorsdöntő

Sorsdöntőnek nevezte az Európai Unió jövője szempontjából a mostani válságot a Bruxinfo ügyvezető igazgatója. Fóris György az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nagyon sok integrációs folyamatot szétverhet a gazdasági krízis.

Az Európai Uniót nem arra találták ki, hogy válságot menedzseljen, hanem arra, hogy működő piaci környezetben a piac kihasználásának lehetőségét optimalizálja - mutatott rá a Burxinfo ügyvezető igazgatója.

A mostani válság egyik jellemzője, hogy az egyes nemzetállamokat különböző mértékben sújtja. Emiatt pedig először merülnek fel olyan válaszok, amelyek eredménye lehet az integrációs vívmányok szétverése.

Ha eszkalálódik az a megoldási javaslat, hogy az országok belemerevednek a nemzeti intézkedésekbe, azzal az egységes piac de még a közös pénz rendszere is felbomolhat.

Maga provokálta ki

Gyurcsány Ferenc maga provokálta ki, hogy a közép-európai uniós tagállamok elhatárolódjanak Magyarországtól, mert például a 2 százalékos gazdasági növekedést produkáló Szlovákia miniszterelnöke nem nézte jó szemmel, hogy a jelentős visszaesést elszenvedő Magyarország kormányfője akarja képviselni az érdekeit - véli az Bruxinfo ügyvezeő igazgatója.

A magyar miniszterelnök későn készítette el azt a csomagját, amellyel a régió országainak egységes megsegítésére próbálta rávenni az Európai Unió országainak vezetőit. Gyurcsány Ferenc az unió állam- és kormányfőinek bő egy héttel ezelőtt tartott rendkívüli találkozóján a többi mellett egy 180 milliárd eurós intézkedéscsomag szükségességét vetette fel a közép- és kelet-európai régió megsegítésére.

Fóris György, a Bruxinfo ügyvezető igazgatója szerint a magyar kormányfő csomagja későn készült el, a magyar diplomácia legfeljebb egy-két órával korábban küldhette el, ha egyáltalán elküldte a többi résztvevőnek a terveket. A miniszterelnök részletesen nem érvelt a programja mellett, Gyurcsány Ferenc előzetes egyeztetésre csupán a kelet-európai országok vezetőinek találkozójára vitte be.

A zárt ülésről mindössze annyi szivárgott ki, hogy a program igen kellemetlen visszautasítást kapott, egyedül a litvánok támogatták, a szlovákok, a csehek vagy a lengyelek azonban kifejezetten rossz szemmel nézték. Az alapvető problémájuk egyszerű volt: nem akarta egy kalap alá kerülni a magyarokkal, ez a kalap ugyanis jelenleg makrogazdasági szempontból nem túl előnyös.

Ezek az országok ezért nem tartottak igényt arra, hogy pont a magyar politika képviselje az érdekeiket. Azaz Gyurcsány Ferenc törekvése az egységesítésre, éppen az ellenkező eredményt hozta: a többiek a különbözőségüket nyilvánították ki.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×