Infostart.hu
eur:
362.59
usd:
322.71
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tőkés László szerint kudarcot vallott a Magyar Polgári Párt Erdélyben

Közös listát állít a júniusi európai parlamenti választásokon a Markó Béla által vezetett RMDSZ és a Tőkés László által irányított nemzeti tanács. A református püspök szerint azért, mert az elmúlt évek bebizonyították: az erdélyi magyarok csak egységben képesek eredményeket elérni. Tőkés László úgy véli: nem elég a pálya széléről szidni az RMDSZ-t, hanem a szövetségen kívüli erőknek is játékteret kell biztosítani. Egyelőre azonban úgy tűnik: a Magyar Polgári Párt nem kér ebből.

Megbukott az erdélyi magyar alternatívaépítés, a többi mellett az autonómia ügye mutatott rá arra, hogy külön-külön nem lehet képviselni a magyarságot - hangsúlyozta az erdélyi Krónika című napilapnak nyilatkozva Tőkés László, aki ezzel magyarázza az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti választásokat megelőző együttműködését.

Tőkés László, aki 2007-ben független jelöltként szerzett mandátumot az Európai Parlamentben, hozzátette: azért kényszerült megegyezésre Markó Béláékkal, mert politikai játéklehetőséget kívánt biztosítani az RMDSZ-en kívüli nemzeti erőknek, köztük elsősorban a Magyar Polgári Pártnak, amely megkaphatja a befutónak valószínűsített negyedik helyet a nemzeti jelöltlistán, a listavezető pedig maga Tőkés lenne.

Tőkés László szerint nem elég állandóan a pálya széléről kiabálni és szidni a román kormányból nemrég kikerült RMDSZ-t, hanem a politikai játéktérre kell juttatni a szövetségen kívüli magyar erőket. "Mivel erre senki másnak nem volt lehetősége és esélye, nekem kellett vállalnom ennek az ódiumát. Mint mondta, nyilvánvaló, hogy az RMDSZ rajta kívül nem egyezkedik mással.

Úgy véli ugyanakkor, hogy noha nyilvánvaló, az MPP-t "az ág is húzza", az RMDSZ pedig tovább folytatja egyeduralmi politikáját, szerinte könnyű belátni, hogy a polgári párt nem tudta megteremteni az alternatívát Erdélyben.

Úgy tűnik azonban, hogy a Magyar Polgári Pártot vezető Szász Jenő nem kér a segítségből, és nem támogatja az RMDSZ, valamint az EMNT közös választási listáját. Szerinte egy pártlistát soha nem lehet nemzeti listának nevezni, így az RMDSZ sem tud önmagában nemzeti listát állítani, függetlenül attól, hogy az EMNT elnökének, Tőkés Lászlónak a neve is szerepel rajta. "Semmilyen formában nem támogatjuk ezt a listát, de Tőkés Lászlónak sok sikert kívánunk, és továbbra is folytatni kívánjuk vele az együttműködést" — fogalmazott az erdely.ma című internetes portálnak nyilatkozva.

Szász úgy véli, hogy a valós nemzeti összefogás megszületése érdekében koalícióra lett volna szükség, a jelenlegi állás szerint "odalett mindaz az erkölcsi és politikai tőke, amelyet az erdélyi magyarság számára a 2007-es európai parlamenti választások jelentettek".

A kérdésben azonban szervezete nem egységes, Tőkés András alelnök azt hangsúlyozta: Szász Jenő magánvéleményének, és nem a párt hivatalos véleményének tekinti azt, hogy az MPP nem támogatja a listát. A tömörülés megosztottságára utal az is, hogy a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete elnökjelölt indítását tervezi a párt március 14-i Gyergyószentmiklóson megrendezésre kerülő kongresszusán, Csinta Samu személyében.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×