Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.11
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Drogcsempészet: beismerte tettét az egyik magyar gyanúsított

Görögországban beismerő vallomást tett a július elején, Híosz szigetén elfogott, kábítószer-csempészéssel gyanúsított három magyar állampolgár egyike.

Az 56 éves férfi hivatalból kirendelt görög ügyvédje elmondta: védence azt mondta a hatóságoknak, hogy a vele utazó másik két magyar nem tudott az autóban elrejtett drogról, és őt is fenyegetéssel kényszerítette egy magyar drogdíler a törökországi Izmir közelében a drogszállítmány átvételére, és a határon való átcsempészésére.

Korábban mind a három magyar gyanúsított azt állította, hogy nem tudja, hogyan kerülhetett a lakóautóba a görög határon lefoglalt mintegy 140 kilogramm heroin.

Kaizinger Tibor athéni magyar konzul elmondta: rendszeresen tartja a kapcsolatot az előzetes letartóztatásban lévő magyarokkal, valamint a hozzátartozókkal és a kirendelt görög ügyvéddel.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×