Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.41
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Ideiglenes falvak teremtenek emberi körülményeket a romáknak

Integrálják a romákat: 24 romániai cigány család - mintegy 100 személy - beilleszkedését elősegítő program indul egy Párizstól 7 kilométerre fekvő kisváros határában. A Dokkok mezejéről eltávolítják a korábban több mint 600 romának otthont adó bádogvárost, és helyén egyelőre lakókocsikból álló falucskát hoznak létre.

Az új telepen csak azok maradhattak, akik valamelyest beszélik a nyelvet, beíratták iskolába a gyermekeiket, esetleg rendelkeztek munkahellyel, a többieket repülőgépen hazautaztatták.

A 40 ezer lelket számláló Saint-Oue polgármesteri hivatalának vezetője az InfoRádiónak azt mondta: európai szintű problémának tartják a jelenséget, ezért az Európai Uniótól várnak segítséget a helyzet kezelésére.

Michel Namura hozzátette: a roma falut ideiglenes megoldásnak tekintik, és három év múlva mindenképpen megszüntetik. Számításaik szerint ennyi idő alatt a romák be tudnak majd illeszkedni a helyi életbe, és megfelelő lakásokat is találnak majd számukra.

A mostani telep egyelőre lakókocsikból áll, melyeket nemsokára bungalókkal váltanak fel. A Romániából származó cigányokat szakemberek segítik a beilleszkedésben, éjszaka pedig egy őrző-védő cég emberei járőröznek a telepen. Feladatuk inkább az, hogy vigyázzanak a romák biztonságára, bár Michel Namura szerint a városban semmi jele annak, hogy a helyi lakosság különösebb ellenszenvet tanúsítana irántuk.

A visszatérés megakadályozása már az állam feladata

A hivatalvezető elmondta: a romák letelepítése eddig több mint 700 ezer euróba került, ennek túlnyomó részét a város finanszírozta. Bár kaptak pénzügyi hozzájárulást az államtól és a megyeszékhelytől is, Michel Namura úgy véli: mindenképpen európai forrásokból is pénzhez kell jutniuk, hiszen európai ügyről van szó.

Hozzátette: reméli, hogy azok a romák, akik a megszüntetett nyomornegyedből a francia állam költségén hazautaztak nem térnek majd vissza az új telepre. Szerinte ennek megakadályozása már országos feladat, annál is inkább, mivel a repülőgépen hazautaztatott felnőtteknek a francia állam fejenként 300, a gyermeknek pedig száz eurót fizetett.

Párizs környékén egyébként már három kisvárosban működik ideiglenes falu, melyekben a franciák igyekeznek emberi körülményeket biztosítani a többnyire Romániából és Bulgáriából érkező cigányoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×