Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.65
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Rendőrök helyett marketingre költenek

Bírálatok kereszttüzébe került a brit rendőrség, miután a sajtó kinyomozta, hogy a megszorítások idején jelentősen emelkedtek rendfenntartó szervezetek sajtó- és marketingköltései.

A The Times brit napilap által összegyűjtött adatok szerint a szigetország rendőri erői évente mintegy 40 millió fontot (12,3 milliárd forint) költenek a közvélemény tájékoztatására, ami a kritikusok szerint pr-tevékenységet takar.

Az erre a célra költött összeg az elmúlt két évben 13 százalékkal emelkedett, miközben a rendőrséget megszorítások sújtják. Számítások szerint a 40 millió font 1400 rendőr éves bérét fedezi, vagyis ennyivel több egyenruhást lehetne alkalmazni.

Rendőri vezetők szerint ezt a pénzt bűnmegelőzésre és a közvélemény pontos tájékoztatására költik, a kritikusok ugyanakkor azt állítják: a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy visszatartsa a súlyos bűncselekményekkel kapcsolatos információkat, a pr-szakembereket pedig a sajtó manipulálása érdekében alkalmazza.

Az adófizetők szövetségének képviselője keresetlen szavakkal illette a rendőrség gyakorlatát. Matthew Elliott kijelentette: a hatóságnál dolgozó marketingguruk többet keresnek, mint a rendőrök, pedig soha nem teszik kockára életüket az utcán.

"Ez nemcsak helytelen gyakorlat, hanem egyben az adófizetők pénzének pazarlása is" - tette hozzá a civil szervezet munkatása.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×