Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Holokauszt és feledés - konferencia Berlinben

A holokauszttal kapcsolatos tudatos felejtésről tartanak konferenciát a berlini Humboldt Egyetem kezdeményezésére a német fővárosban. A vasárnapig tartó esemény társrendezője a berlini Collegium Hungaricum.

Az amnézis módozatai címmel megkezdett nemzetközi értekezleten főleg arról tanácskoznak majd, hogy a művészeti ágak, valamint a média mit tehetnek a holokauszt elfelejtésének megakadályozására.

Mint a konferencia szervezői elmondták, a téma időszerűségét az indokolja, hogy kiváltképpen a volt kommunista országokban a nácizmus idején történt tömeggyilkosság iránt fokozódó amnézia tapasztalható.

A német, lengyel, svájci, ukrán, szlovák, kanadai és magyar résztvevők elsősorban azt elemzik, hogy a rendszerváltás óta miként emlékeznek a holokausztra az egykori Csehszlovákiában és az NDK-ban, valamint Lengyelországban, Ukrajnában és Magyarországon. Az előadások a film, a televízió, az írott sajtó és a kiállítások szerepét is tárgyalják a múlt felidézésében és újraértelmezésében.

A berlini értekezletre többek között meghívták a Magyar Tudományos Akadémia igazgatóhelyettesét, Erős Ferencet, valamint a budapesti születésű, de jelenleg Németországban élő Marsovszky Magdolna irodalomtörténészt és médiakutatót, aki hosszú idő óta vizsgálja a rasszizmus és ezen belül az antiszemitizmus, valamint a kultúra kapcsolatát.

A konferencián levetítik az 1973-ban született magyar rendező, Groó Diana Õsfény című rövidfilmjét, amely egy Auschwitzot megjárt lány szorongásairól, illetve álmáról szól.

Hanganyag: Vincze András (München)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×