Peer Steinbrück erőfeszítéseit aligha könnyíti meg az a tény, hogy körútja során a nyersolaj hordónkénti ára egyik rekordot a másik után dönti, és az ázsiai piacokon már meghaladta a 135 dollárt is. A pénzügyminisztert kísérő delegáció köréből származó hírek szerint Peer Steinbrück csaknem mindenre kész, hogy az olajsejkek kedvében járjon, noha lehetőségei igen szűkre szabottak.

A tárcavezető részben azt szeretné elérni, hogy tárgyalópartnerei fékezzék a nyersolaj árának állandó emelkedését, részben pedig azt, hogy a drágulásból befolyó összeg jelentős hányadát Németországban fektessék be.

Mindkét esetben csupán szerény érvek állnak rendelkezésére. Az olajár-emelkedés ellen főleg azt hozhatja fel, hogy ezáltal drágul a termelés azokban a német cégekben is, amelyekbe ezek az arab országok befektettek, így közvetve őket is sújtja ezen vállalatok nyereségének visszaesése.

Hatalmas a tét

Becslések szerint a kőolajban gazdag arab országok számára a földgázból és nyersolajból származó bevétel az elkövetkező évtized során közel 6 billió dollár bevételt biztosít, aminek nagy részét jövedelmező kamatok reményében külföldi befektetésékre akarják fordítani, és ebből Németország is profitálni szeretne.

Csakhogy Berlinben készülőben van egy olyan törvény, amely a nemzetbiztonsági szempontból fontosnak minősített vállalatok esetében lehetővé tenné a kormány számára a külföldi részvényesek többségi szavazatának megvétózását.

Peer Steinbrück igencsak magabiztosan tárgyaló arab partnerei azonban máris jelezték, hogy ezt a feltételt aligha fogadják el, sőt még azt is tudomására juttatták, hogy a nyereség németországi megadóztatásával sem értenek egyet.

Számos német konszernbe még a hetvenes-nyolcvanas években előbb Kuvait, majd Dubai és Abu Dhabi is betársult. Noha ezen részvények eladását eddig még nem helyezték kilátásba, azt nem titkolták a pénzügyminiszter előtt, hogy az újabb befektetéseknél a berlini kormánynak a jóval előnyösebb amerikai ajánlatokkal kell versengenie.