Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Rekordszámú szavazóra számítanak Floridában

Floridában majdnem egymillió szavazó már leadta szavazatát, így a keddi előválasztáson várhatóan rekord magas lesz a részvétel.

A legutóbbi elnökválasztás előtti előválasztáson a floridaiaknak mindössze 19 százaléka, vagyis 1,34 millió ember voksolt. Most azonban már vasárnapig 988 ezer szavazat érkezett be a republikánus, illetve demokrata jelöltekre, a hétvégén pedig ezrek adták le a szavazatukat a hét floridai megyében.

Vasárnap az állam déli részén több helyen is tömött sorokban várakoztak a választásra jogosultak a szavazóhelyiségek előtt.

A hatalmas választási hajlandóságot két dologgal magyarázzák: egyrészt azzal, hogy a voksolás időpontját márciusról január 29-ére hozták előre. Sokakat késztetett véleményük kifejezésére a felfokozott kampány is, amelyet a két párt jelöltjei vívnak.

Floridában 10,2 millió regisztrált szavazó van. Azokon közül, akik előre leadták voksukat, 474 ezer ember regisztrált republikánus és 405 ezer demokrata szavazóként. Mellettük 109 ezer olyan szavazót regisztráltak, aki vagy a két nagyon kívüli pártot, vagy független jelöltet támogat.

A republikánusok előnye nem meglepő, hiszen a párt jelöltjei komoly kampányt folytattak Floridában; Rudy Giuliani volt New York-i polgármester pedig eddig kizárólag erre az államra koncentrált.

A keddi előválasztás egyébként nem csak a rekord arányú részvétel miatt lesz különleges, hanem azért is, mert most használnak utoljára érintő képernyős szavazógépeket fontos állami választáson; ősszel már csak a mozgássérültek szavazhatnak ilyen módon.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×