Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az amerikai elnök sajátos trükkje

Az amerikai elnök megakadályozta a washingtoni védelmi minisztérium költségvetéséről szóló törvény hatályba lépését - közölte a Fehér Ház. George Bush sajátos jogi trükkel érte el a jogszabály érvétnytelenítését.

George Bush amerikai elnök indoklása szerint azért akadályozta meg a védelmi minisztérium büdzséjéről szóló törvény hatályba lépését, mert a jogszabály lehetővé tenné, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök diktatúrájának áldozatai több milliárd dolláros kártérítési pereket indítsanak a jelenlegi iraki kormány ellen.

A demokrata párti többségű amerikai törvényhozás által decemberben elfogadott törvény alapján a megbuktatott iraki rezsim áldozatai befagyaszthatják az amerikai pénzintézetekben elhelyezett iraki betéteket, amelyeknek értékét 20-30 milliárd dollárra becsülik az amerikai kormányzati tisztségviselők.

George Bush sajátos jogi megoldást választott a törvény érvénytelenítésére. Közvetlenül nem emelt vétót a jogszabály ellen, hanem azzal az alkotmányos előírással élt, amelynek értelmében ha az államfő tíz napon belül nem írja alá a törvényt, úgy az jogerőre emelkedik, amíg a törvényhozás ülésezik - a kongresszus ülésszaka azonban már véget ért, így december 31-én éjféltől a törvény semmisnek tekintendő.

A törvény elfogadását az iraki kormány is ellenezte. Amerikai kormánytisztviselők cáfolták, hogy Bagdad betétei kivonásával fenyegetőzött volna a jogszabály elfogadása esetére, de elismerték, hogy ilyen lehetőség is szóba került a két ország képviselőinek tárgyalásain.

Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×