Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Akár még 30 évet is kaphat a hat évre már elítélt volt elnök

Peruban folytatódik Alberto Fujimori volt elnök pere. Az egykori államfőt most azzal vádolják, hogy kapcsolatban állt egy halálbrigáddal, amely 25 civilt gyilkolt meg.

Folytatódik Peruban az ország volt elnökének pere. Alberto Fujimorit azzal vádolják, hogy ismerte azt a halálbrigádot, amely a '90-es évek elején 25 civilt mészárolt le a Fényes Ösvény nevű maoista gerillaszervezet elleni harc idején. Tettéért akár 30 év börtönbüntetés is kaphat. A volt államfő tagadta a vádakat.

A 69 éves, japán származású Alberto Fujimorit szerdán hatalommal való visszaélés miatt már hatévi börtönre ítélték, amiért utasítást adott volt munkatársának, hogy házkutatási engedély nélkül betörjön abba a házba, ahol a titkosszolgálat vezetője a kormányzat korrupciós ügyeiről szóló felvételeket őrizte.

Alberto Fujimori 1990 és 2000 között kétszer is Peru államfője volt, uralmának egy súlyos korrupciós botrány vetett véget.

Először Japánba menekült, majd 2005 novemberében Chilébe érkezett, ahol nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették.

A politikust szeptemberben adta ki Limának a santiagói kormány.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×