Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
317.25
bux:
153363.2
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Azt sem közlik az elítéltekkel, mikor végzik ki őket

Nem tudhatják a Japánban halálra ítélt rabok, hogy mikor végeznek velük, és rokonaikat is csak akkor értesítik, amikor már megvolt az akasztás. Az emberi jogi szervezetek szerint túl kegyetlen ez a gyakorlat.

Nem tudhatta Ikemoto Noboru, akit három ember megöléséért ítéltek halálra, hogy a csütörtöki az utolsó vacsorája. Fudzsima Seihának, az ötszörös gyilkosnak se árulták el, hogy pénzeken kivégzik, ahogyan Fukava Hirokinak sem, aki két emberrel végzett.

Japánban nem tájékoztatják arról a siralomházban élőket, hogy mikor hajtják végre rajtuk a halálos ítéletet, ez pedig sérti a nemzetközi jogot.

A gyakorlat az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága szerint ütközik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányának, illetve az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációjának egyes pontjaival.

Szigorú körülmények

A japán halálra ítéltek így állandó halálfélelemben kell, hogy éljenek, a helyi média közlései szerint mindössze vécényi méretű cellákban, teljesen egyedül, ráadásul kevesebb joguk is van, mint a többi rabnak. Ezek a fogva tartottak hetente csupán két alkalommal tornázhatnak, cellájukban nem végezhetnek testmozgást.

A jelentések szerint a halálra ítéltek átlagosan 7 évet és 11 hónapot töltenek a siralomházakban, mielőtt végeznek velük.

Jelenleg Japánban 104-en várnak így a sorsukra, idén eddig 9 kivégzés történt. Tíz évvel ezelőttig azt sem lehetett tudni, hogy az akasztásokat pontosan mikor hajtották végre, az illetékes hatóság csak az év végén közölt erről összesítést.

A legutóbbi, hármas kivégzés volt az első alkalom, hogy az elítéltek nevét is nyilvánosságra hozták.

A legtöbben támogatják

A japán lakosságnak mindössze 6 százaléka ellenzi a halálbüntetést, a szakértők szerint ennek az az oka, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, milyen körülmények között várják a halált az elítéltek.

Azok, akik nem támogatják a gyakorlatot, úgy vélik: az igazságszolgáltatási rendszerben nincsenek olyan biztosítékok, amelyek garantálnák, hogy ártatlanok ne kerüljenek siralomházba.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Melyik lehet a következő nagy tőzsdei sztori? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Melyik lehet a következő nagy tőzsdei sztori? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×