Infostart.hu
eur:
361.53
usd:
315.19
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Verekedés és cipődobálás a parlamentben

Több tucat ordítozó képviselő rugdosta, taszigálta egymást, rángatta ellenfele nyakkendőjét és dobált cipőket a költségvetési vitában. A botrány természetesen nem Magyarországon, hanem Tajvanon történt, miközben a katonai kiadásokról szóló törvénytervezetet tárgyalták.

Nem ez volt az első eset Tajvan történelmében, hogy képviselők verekedtek össze a parlamentben. A botrány azzal kezdődött, hogy a két legerősebb politikai párt tagjai burkoltan olyan utalásokat tettek, miszerint a másik felet rossz szándék vezérli.

Az indulatok gyorsan elszabadultak: egy képviselő cipőit a házelnökhöz vágta, egy másik honatyát megsebeztek a fején, egy harmadik felmászott az asztalra, többen különböző tárgyakat hajigáltak egymás felé, miközben mindkét párt képviselői megpróbálták elfoglalni az emelvényt.

Az ökölharc azután tört ki, hogy a kormányzó Demokratikus Haladó Párt nem értett egyet a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Kínai Nemzeti Párt javaslatával a központi választási bizottság összetételének átalakításáról.

A javaslat révén ugyanis az ellenzék előnyösebb helyzetbe került volna a választások megszervezéséért és zavartalan lebonyolításáért felelős testületben. Bosszúból a nacionalisták úgy döntöttek, hogy nem szavazzák meg a 2007-es költségvetés tervezetét.

A képviselők négy óra eltelte után megállapodtak abban, hogy egy órányi szünetet tartanak és a kedélyek lecsillapodásával éjfél körül folytatják az ülést.

Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×