Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Kárörvendő a szlovák sajtó a zavargások után

A szlovákiai sajtó továbbra is nagy terjedelemben ecseteli a magyarországi eseményeket. A lapok szerint a magyarok most azon veszekszenek, ki okozta a zavargásokat.

A szlovákiai napilapok továbbra is kiemelt helyen foglalkoznak az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójának ünnepségeivel, illetve a budapesti utcai zavargásokkal. A Pravda szerint Magyarország óriási nemzetközi blamázst szenvedett el, és szinte az egész világ előtt lejáratta magát.

A SME Forradalom, blamázs és hazugságok címmel közöl kommentárt a budapesti eseményekről. A cikkíró szerint az ünnepség még Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjét is meghatotta volna, hisz az utcai tüntetőknek sikerült mozgásba hozniuk egy tankot. Slota korábban éppen tankokat kivánt volna küldeni Budapestre.

A cikkíró elsősorban az ellenzéki politikusokat marasztalja el azért, hogy az ünnepség blamázsba torkolt. Senki nem követeli Orbán Viktortól, hogy hamis egységet színleljen, ám hatalmában állt, hogy oktober 23-át kihagyja az általa vezetett permanens kampányból - véli szerző.

Gyurcsány Ferenc emlékezetes beszéde, mely kiváltotta a hosszantartó válságot, a demokráciában jó ok a lemondásra - hangsúlyozza a SME cikkirója.

Amennyiben viszont a kormányfő nem lép vissza, nem lehet lemondását kikényszeríteni pusztító következményekkel járó polgári engedetlenség szervezésével - olvasható a SME cikkében.

Elszalasztott áhítat

Az Új Szó számos magyarországi témájú írása mellett ankétot közöl, merlynek résztvevőik kifejtik véleményüket a budapesti zavargásokról. A Csemadok országos elnöke, Hrubik Béla szerint végtelenül elszomoritó, hogy a nemzet egy ilyen ünnepet sem képes közösen, békében megülni.

Bugár Béla, az MKP elnöke szomorúnak nevezte, hogy arról kell cikkeznie a nemzetközi sajtónak, hogy Magyarországon tüntetnek és lőnek. Bugár szerint mindkét oldal elszalasztotta a lehetőséget, hogy az egész világ áhitattal tekintsen a szabadságharc hőseire és Magyarországra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×