Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Gyurcsány Luxemburgban tárgyalt

Pozitívnak értékelte az euróövezeti országok miniszteri csoportját irányító luxemburgi kormányfő a módosított magyar konvergencia-programot. Erről Gyurcsány Ferenc sajtófőnöke számolt be, miután a miniszterelnök Jean-Claude Junckerrel tárgyalt Luxemburgban.

László Boglár elmondta: a Eurogroup vezetője egyetértett azzal, hogy az euróövezeti csatlakozás időpontjának meghatározása 2008-2009 környékén lehet indokolt, amikor a program megvalósítása már előrébb tart.

Gyurcsány Ferenc korábban már többször tárgyalt uniós vezetőkkel a konvergencia-programról; július végén Joaquín Almuniával, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosával találkozott.

A kormány pénteken nyújtja be Brüsszelnek a dokumentumot, ezután az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is véleményezi, majd a tagországok pénzügyminiszterei vitatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×