Infostart.hu
eur:
365.34
usd:
314.56
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

543 év börtön a tömeggyilkos rendőrnek

Többszáz év börtönre ítélték azt a brazil rendőrt, aki részt vett 29 ember lemészárlásában. Az ítélet azonban jobbára szimbolikus, mert a brazil törvények szerint nem lehet 30 évnél hosszabb büntetéseket végrehajtani.

A 32 éves Carlos Jorge Carvalho az első rendőr, aki bíróság elé állt a Rio de Janeiro egyik északi szegény negyedében végrehajtott mészárlás miatt.

A vád szerint 2005. március 31-én rendőrtisztek kezdtek el lövöldözni járókelőkre és a bárok vendégeire.

Két órán át gyilkoltak

Először kilenc italozó embert lőttek le, majd két órán keresztül folytatták az öldöklést.

Carvalho azt állította, hogy otthon töltötte a szabadságát, négy tanú azonban azt vallotta, látták, ahogy a helyszínen lövöldözik a fegyverével.

A vád szerint a rendőröket az ellenük indított korrupciós vizsgálat motiválta.

Több elkövető megúszta

Jogvédő szervezetek szerint több elkövető ellen azért nem tudtak vádat emelni, mert eltüntették a bizonyítékokat, valamint a szövetségi és a helyi rendőrség ellentétei is akadályozták a nyomozást.

Brazíliában korábban is történtek olyan, sokkoló gyilkosságok, amiket rendőrök követtek el. 1992-ben egy templon lépcsőjén 8 alvó utcagyereket lőttek le.

Ugyanebben az évben egy nyomornegyed 21 lakójával végeztek halálbrigádok - állítólag bosszúból, amiért korábban drogcsempészetbe keveredett rendőröket öltek meg.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×