Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.03
bux:
110405.74
2025. december 21. vasárnap Tamás

9/11 - halálbüntetés a férfinek, aki ismerte az Al-Kaida terveit?

Halálbüntetést kért az amerikai ügyészség arra a férfire, akit azzal vádolnak: előre tudott a 2001. szeptember 11-i támadásokról, mégis eltitkolta azokat a hatóságok elől. A férfi a terrorcselekmények idején letartóztatás alatt állt.

Zacarias Moussaoui ügyvédei azzal védekeztek a bíróság előtt, hogy nem ítélhetnek valakit halálra egy feltételezésre alapozva. Feltételezésnek minősítették ugyanis azt, hogy az amerikai hatóságok meg tudták volna akadályozni a támadásokat, ha tudnak a tervekről.

A 37 éves marokkói származású francia férfi a terrorcselekmények napján börtönben volt. Három héttel korábban illegális bevándorlás vádjával tartóztatták le Minnesotában, ahol éppen pilóta-leckéket vett.

A férfi bűnösnek vallotta magát összeesküvésben való részvételben, és bevallotta, hogy azért tanult repülni, hogy az Al-Kaida rendelkezésére tudjon állni. Azt azonban határozottan tagadta, hogy részese lett volna a szeptember 11-i terveknek, és a bíróság előtt kijelentette: nem érdemli meg a halált.

Mivel Zacarias Moussaoui bűnösnek vallotta magát, a hétfőn kezdődött perben arról dönt csak a bíróság, hogy életfogytiglant kapjon, vagy kivégezzék-e.

Címlapról ajánljuk
Kemény Dénes: az összes magyar olimpiai bajnok 25 százaléka vízilabdázó

Kemény Dénes: az összes magyar olimpiai bajnok 25 százaléka vízilabdázó

A Szépművészeti Múzeumban tartott gálaesttel ünnepelte alapítása 130. évfordulóját a Magyar Olimpiai Bizottság. Az esemény előtt Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott korábbi kapitánya az InfoRádiónak elárulta, hogy melyik volt az a meghatározó mérkőzés, ami három olimpiai aranyig juttatta csapatait.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Floridában folynak a tárgyalások, fontos orosz csomópontot ért támadás – Háborús híreink vasárnap

Floridában folynak a tárgyalások, fontos orosz csomópontot ért támadás – Háborús híreink vasárnap

Kétnapos tárgyalássorozat kezdődött szombaton a floridai Miami városában az Egyesült Államok és Oroszország között. Kirill Dmitrijev, Vlagyimir Putyin orosz elnök különmegbízottja konstruktívnak nevezte az eddigi megbeszéléseket, amelyek vasárnap is folytatódnak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, Washington új, háromoldalú tárgyalási formulát javasolt az ukrán és orosz tárgyalópartnereknek Miamiban, amelyben az európai országok is részt vehetnének. Az Ates ukrán partizáncsoport szabotázst hajtott végre egy vasúti csomópontnál, amely az orosz hadsereg ellátása szempontjából is kulcsfontosságú. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a békeerőfeszítések eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×