Már több mint két hete annak, hogy a Hamász brutális támadást indított Izrael ellen, illetve, hogy megindultak az izraeli megtorló csapások a Gázai övezetben. A hírek az utóbbi napokban arról szólnak, hogy a Hezbollah Libanon felől támadást indított Izrael ellen, egyre nő a feszültség az izraeli–libanoni határon, az északi területeken is. Elképzelhető, hogy kétfrontos harcra kell Izraelnek felkészülni és ezzel egyúttal eszkalálódhat a konfliktus?

Kizárni semmit sem lehet, de a Hezbollah helyzetét én kicsit összetettebbnek tartom összehasonlítva a Hamásszal. Érdemes visszamennünk a 2006-os konfliktusig, amikor Izrael a Hezbollah felszámolására indított háborút. Sokan egyébként a mostani helyzetet is a 2006-oshoz hasonlítják. Én mégis azt gondolom, hogy a Hezbollah nincs olyan belpolitikai pozícióban Libanonban, mint 2006-ban volt, akkor lényegesen nagyobb politikai támogatottsággal rendelkezett. Arról nem is beszélve, hogy a libanoni gazdaság sokkal rosszabb helyzetben van, mint 2006-ban volt. Most a Hezbollahnak nem érdeke egy teljes frontos háború megvívása Izraellel. Ez nem zárja ki azt, hogyha bekövetkezik valami olyan esemény, például esetleg erőteljes megszállása a Gázai övezetnek, hogy a szervezet azt mondja, hogy cselekedni kell. Amit most látunk, az egy korlátozott konfliktus a Hezbollah és Izrael között, de napi szinten vannak összecsapások.

Korábban is voltak kölcsönös rakétaváltások.

Azért az elmúlt napokban ezek fokozódtak. A Hezbollah egy libanoni szervezet és nem elsősorban Irán utasításait követi, és jelenleg nem érdeke egy teljes, kétfrontos háború megvívása Izraellel. Ez azt jelentené, hogy Izrael – hasonlóan 2006-hoz – szétbombázhatná Dél-Libanont, ez pedig a Hezbollah támogatottságára és a libanoni gazdaságra üthetne vissza rövid távon.

A Hezbollahnak és a Hamásznak hogyan írható le a viszonya? A Hezbollah síita, a Hamász pedig egy szunnita szervezet.

Irán, az Ellenállás Frontja tartja őket össze, így hívja Irán saját blokkját, amelyet a 2000-es években hozott létre. Irán az összetartó kapocs és az Izrael-ellenesség, de ideológiailag a két szervezet nem köthető össze, hiszen az egyik síita, a másik szunnita. Nagy különbség, hogy a Hezbollah egy libanoni politikai pártként is felfogható, miközben van fegyveres szárnya is. Az, hogy a szervezetek között milyen kapcsolatok vannak, szintén 2006-2007-re vezethető vissza, de nem gondolnám azt, hogy össze tudnák hangolni az Izrael-ellenes politikájukat, hiszen mindkét szervezetet önálló célok determinálják.

Az mit jelent, hogy Iránnak elég erős a kapcsolata a Hezbollahhal?

Maga Irán hozta létre a szervezetet 1982-ben, és azt lehet mondani, hogy Irán megpróbál nyomást gyakorolni a Hezbollahra és a Hamászra is bizonyos Izrael elleni támadások kapcsán. Vannak rendszeres találkozók, ez is vitathatatlan, de azért Irán pozíciói sem a legerősebbek a Közel-Keleten, súlyos gazdasági nehézségekkel néz szembe a szankciók miatt. Szerintem túlértékeljük az Irán és a Hezbollah közötti nagyon szoros kapcsolatokat. Kétségtelen, hogy ideológiailag megvan, személyes kapcsolatokon alapszik az együttműködés, de amikor döntésről van szó, azt a Hezbollah vezetése többnyire önállóan hozza meg és nem gondolom, hogy Irán döntené el, hogy a szervezet éppen hogyan avatkozik be Izraelben.

Az október elejei Hamász-akciókor is voltak olyan vélekedések, hogy Irán is valamilyen, akár közvetett módon érintett lehet az akcióban. Irán üdvözölte a Hamász akcióját, de jelezte, hogy semmi köze nincs ehhez. Érdekes módon mintha washingtoni források is arra utaltak volna, hogy vélhetően valóban nincs Teheránnak köze ehhez.

Így van, Washington nagyon óvatos volt, és azt gondolom, ennek a célja kifejezetten az volt, hogy elkerülje az eszkalációt. Washingtonnak sem érdeke, hogy regionális háború robbanjon ki a térségben. Egyébként meggyőződésem, hogy Iránnak sem érdeke, annak ellenére, hogy ez a retorikából nem látszik. Iránnak alapvetően érdeke volt a mostani helyzetnek az előidézése. Közvetlenül azt gondolom, nem volt döntő befolyása arra, hogy ekkor és egy ilyen méretű terrortámadásra kerüljön sor, ugyanakkor ártatlannak sem tartanám Iránt abból a szempontból, hogy pontosan tudjuk, hogy bizonyos fegyverszállítmányok, pénzügyi támogatások jutottak el korábban is a Hamászhoz, ugyanígy a Hezbollahhoz is egyébként.

Irán emlegetett egyfajta megelőző csapást is és Joe Biden amerikai elnök néhány nappal a Hamász akciója után már Izraelbe utazott és ott is azt üzente Iránnak, hogy legyen óvatos. Két repülőgéphordozó kötelék a Földközi-tenger keleti medencéjébe indult és ott is állomásozik, ezek figyelmeztető jelek mindenképpen, akár Irán irányába is.

Elsősorban Irán irányába, hiszen Izraelt katonailag nem kell megvédeni, nem is kérdés Izrael katonai fölénye a két szervezettel, a Hamásszal és a Hezbollahhal szemben. A figyelmeztetés egyértelműen az eszkaláció elkerüléséről szól. Az Egyesült Államoknak van egy víziója a közel-keleti rendről, ami úgy néz ki, hogy némiképpen hátat fordít a térségnek, inkább Kínával foglalkozik, és olyan országok, amelyek szövetségesei a térségben, működjenek együtt. Ez a washingtoni vízió omlott össze a Hamász beavatkozásával, és ebben egyértelműen Irán hosszú távú elszigetelésére törekedett Washington, szemben egyébként Kínával vagy Oroszországgal, amely mint külső hatalom, minden egyes regionális szereplővel képes fenntartani a kapcsolatot.

Mik voltak az első kínai, illetve az első orosz reakciók, amikor megindult a Hamász akciója?

Kína nagyon érdekes, általában gazdasági szereplőként szoktuk a Közel-Keleten számon tartani, de egyértelműen politikai szereplő is, különösen, ha megnézzük, hogy végül is kínai közvetítéssel jött létre az év elején az iráni–szaúdi normalizáció. Alapvetően nem ítélték el a Hamászt, ami erőteljesen meglepő volt Izrael számára, az izraeli külügyminisztérium ki is adott egy nyilatkozatot, hogy egy ekkora támadás esetén a kínai nyilatkozat erőteljesebben is elítélhette volna a Hamász nevű terrorszervezetet. Kína meg sem nevezte a Hamászt, nem tekintette terrorszervezetnek és megerősítette azt az álláspontját, amit egyébként egy stratégiai dokumentumban is lefektetett, hogy a kétállamos megoldáshoz kell visszatérni, és ebben nagyon szívesen közvetít.

Nem a múlt már a kétállamos megoldás? Mindenki azt mondja, hogy nem most úszott el, hanem már évekkel ezelőtt.

Nem most úszott el, és ráadásul a kínai álláspont még az 1967-es határokra térne vissza, ami pedig végképpen elúszott. Viszont Kínát nem szabad lebecsülni, azt kell látni, akár a Közel-Kelet szempontjából, hogy van egy távozó Egyesült Államok és eközben jönnek az új, külső szereplők, mint Kína. Izrael a Netanjahu-kormányok alatt nagyon pragmatikus kapcsolatot próbált kiépíteni Pekinggel, amelynek pontosan az volt a célja, ha a legfőbb szövetségesük, az Egyesült Államok kvázi hátat fordít a térségnek, akkor figyelni kell a kínai Övezet és Út kezdeményezésre, és bizony kínai befektetések jelen vannak Izraelben. Kína nem kis mértékben infrastrukturális projekteket finanszíroz, de néha Washington odaszól, ez a nagy, világméretű geopolitikai játszma a Közel-Keleten is zajlik, például amikor a haifai kikötőben, amit amerikai hadihajók is látogatnak, a kínaiak nyertek egy koncessziót. Akkor Washington rögtön „lefújta”, és a Netanjahu-kormány hirtelen Indiának adta át ezt a projektet, mondván, hogy stratégiai területekre ne engedjék be a kínaiakat. De Izraelben is ugyanaz a helyzet, mint Szaúd-Arábiában vagy bármelyik közel-keleti országban: megfigyelhetünk egy Ázsia felé fordulást a térségben. Izrael kimaradt a BRICS-bővítésből, de mint tudjuk, négy közel-keleti ország meghívást kapott, tehát szervezetekben is megjelennek ezek az országok.

Mi az orosz álláspont?

Hasonlóképpen, mint Kína, Oroszország fenntartja a kapcsolatot a Hamasszal is és a palesztin hatósággal is. Azt lehet mondani, hogy az orosz–izraeli kapcsolatokban az elmúlt hónapokban Izrael megpróbált lavírozni és nem elítélni Ukrajna kapcsán Oroszországot. Tartózkodott az ENSZ-szavazáson, amikor éppen Oroszországot kellett volna elítélni, és ezt Washington nem nézte jó szemmel. Ez a lavírozó politika nem volt teljesen kifizetődő. Oroszország egyértelműen megfogalmazta, hogy a palesztin kérdést meg kellene oldani és nem nevezte terroristáknak a terrormerényletet elkövetőket, ami jól mutatja, hogy a világ mennyire megosztott ebben a kérdésben. Izraelben körülbelül egymillió orosz nyelvet beszélő állampolgár van, nagyon összetett és érzékeny kérdésről van szó. Izrael tudatosan odafigyelt arra, hogy halált okozó fegyvereket ne nyújtson át Ukrajnának, több okból kifolyólag. De azt is tudjuk, hogy bizonyos védelmi eszközöket átadott, Oroszország meg az iráni drótokat veti be Ukrajna területén, tehát izraeli percepcióból az egész orosz–ukrán háborút, Izrael és Irán konfliktusos viszonyára lehet lényegében leegyszerűsíteni. Izraelnek abszolút nem érdeke Oroszországgal szembe fordulni, hiszen ott vannak a szíriai események, ahol nagyon könnyen elromolhat a biztonsági helyzet, amely összességében Izraelre ütne vissza, biztonsági szempontból. Nem véletlenül láttunk több izraeli beavatkozást Szíria területén. Damaszkusz és Aleppo repülőterét érte támadás, illetve a Hezbollah fegyverszállítmányait szokta Izrael támadni. Izrael számára nemcsak a Hezbollah van, hanem van egy szíriai front és van a Nyugati Part, ahol szintén hárommillió palesztin él és Mahmúd Abbász kezéből a politikai kontroll nagyrészt kicsúszott, ráadásul fegyveres szervezetek sora nőtt fel ezen a területen, amelyek egyfajta alternatíváját kínálják a Hamásznak és más szervezeteknek is.

Hogyan reagált a mostani helyzetre India?

India kapcsán azt kell kiemelni, hogy az elmúlt egy-két esztendőben elindult egy nagyon szoros kooperáció a közel-keleti viszonyban Izraellel, az Egyesült Arab Emírséggel és az Egyesült Államokkal. Ezt szokás a Quad 1.0 mintájára Quad 2.0-nak nevezni, egy négyoldalú együttműködés, egy biztonsági párbeszéd, amit Washington hívott tulajdonképpen életre részben Kína befolyásának a visszaszorítására. Nagyon szoros indiai–izraeli kapcsolatot látunk a háttérben, viszont Indiának érdeke az arab országokkal is a szorosabb kapcsolat, főleg gazdasági szempontból. Épül egy tengeri folyosó az Egyesült Arab Emírségek és India között és a mostani, Újdelhiben tartott G20 csúcstalálkozón be is jelentették, hogy egy India–Közel-Kelet–Európa gazdasági folyosó készül. Meggyőződésem, hogy ez az Egyesült Államoknak egyfajta válasza a kínai Övezet és Út törekvésekre, annak a tízéves évfordulójára, végül is összekötné Indiát Európával, a Közel-Keleten keresztül. Ebben kulcsfontosságú a mostani normalizációnak a fenntartása, az úgynevezett Ábrahám-megállapodások megőrzése, hiszen ennek a gazdasági kapcsolatrendszernek ez képezné az alapját. India próbált semlegesebb maradni ebben a kérdésben, ugyanakkor az egyértelmű, hogy a Hamász terrortámadását elítéli.

Hol húzódnak meg a fontosabb síita-szunnita törésvonalak az arab világban? Az arab világ 90 százaléka, ha jól tudom, szunnita.

Ez így van. Nem is feltétlenül pusztán vallási törésvonal van, hanem politikai célokra is felhasználják. Én kitágítanám igazából a kört, és azt mondanám, hogy két nagyobb szövetségi rendszer van a térségben, a tágabb Közel-Keleten, amelybe három nem arab országot is beleértünk, Iránt, Izraelt és Törökországot. Az egyiket az iráni Ellenállás Frontja adja, amelyet szoktak sokan síita félholdnak is nevezni, amelyben síita közösségek kvázi félholdszerűen terülnek el a Közel-Keleten. Iránnak a legfontosabb szövetségese jelenleg Irak. Irak gyenge állam, egyértelműen iráni befolyás van a bagdadi kormány fölött. Ha tovább megyünk, Szíria és Libanonnak a déli része a Hezbollahhal, illetve ide sorolhatunk még síita közösségeket a Perzsa-öböl térségében. A másik oldalon pedig a Szaúd-Arábia vezette úgynevezett mérsékelt arab államoknak a tömbje van. Ide sorolnám Jordániát, Egyiptomot és számos térségbeli országot. Azt szokták mondani, hogy míg a szaúdiak által vezetett tömböt inkább az Egyesült Államok, addig az iráni tömböt inkább Oroszország támogatja kívülről, de az a helyzet, hogy az elmúlt években indult normalizációs folyamat Izrael és az arab országok között minthogyha szép lassan megszüntette volna ezeket a szövetségeket és sokkal inkább ad hoc együttműködések bontakoztak ki a Közel-Keleten. A Hamász akciója következtében viszont visszarajzolódtak ezek a szövetségek, és még a mérsékelt arab országok is megosztottak számos kérdésben, hiszen minden egyes országnak, mondjuk, a palesztin kérdés vonatkozásában megvannak a saját maga érdekei.

A palesztin hatóság hogyan viszonyul a Hezbollahhoz és a Hamászhoz? Mahmúd Abbász elég keményen bírálta a Hamászt, amely szerinte nem képviseli már a palesztin népet.

A hidegháború alatt a palesztin ellenállás legfontosabb szervezete a Palesztin Felszabadítási Szervezet, a PFSZ volt, és ennek a legnagyobb politikai ereje a Fatah nevű párt, amelynek jelenleg Mahmád Abbász a vezetője, korábban Jasszer Arafat volt. Az ENSZ-ben elfogadásra került, hogy a palesztin nép egyedüli törvényes képviselője a Palesztin Felszabadítási Szervezet. Mahmúd Abbász lényegében azt fogalmazta meg, hogy a Hamász nem része ennek az ernyőszervezetnek. Egyfajta illegális szervezetnek minősítette. Abbásznak nem nagyon van szerepe a mostani konfliktusban, minthogyha teljesen kívülálló lenne, alapvetően egy gyenge politikus, aki önmagában is gyenge, de a meggyengítéséhez Izrael és bizonyos szempontból az arab országok is hozzájárultak. A kilencvenedik éve felé közeledik, ráadásul sokan illegitimnek tartják amiatt, hogy évek óta nem került sor palesztin választásokra. A legutóbbi 2005-ben volt, és 2009-ben lejárt a mandátuma, de az izraeli megszállásra hivatkozva nem tartotta meg azóta sem a következőt. A Fatahon belül viszont felnőtt egy fiatalabb generáció vagy akár vannak idősebb, de alternatív politikusok, akik valószínűleg jobban tudnák képviselni a palesztin érdekeket. A Nyugati Parton is sokan kritizálják Abbász tevékenységét, nemcsak a Gázai övezetben, és ez döntő mértékben arra vezethető vissza, hogy nem sikerült semmit elérnie az elmúlt években, jóllehet, arra hivatkozik, hogy olyan izraeli kormányok jöttek, amelyekkel nem igazán lehetett tárgyalni és előrelépni, és ő pedig azt a stratégiát választotta, hogy nemzetközi frontra viszi ki a palesztin kérdést, ha már bilaterálisan nem lehet előre menni. A legnagyobb felelősség, ami itt valamennyi országot terhel, nemcsak Izraelt, hogy a palesztin hatóságot és Mahmúd Abbászt hagyták elgyengülni mint politikust, de a szervezetet is, és nyilván az az egész kérdésnek az egyik lehetséges megoldása újjászervezni a palesztin vezetést és politikailag újra egyesíteni a Gázai övezettel.

De ha a palesztin kérdésről vagy akár a palesztin önkormányzatiságról tárgyalóasztalhoz lehetne ülni, mégiscsak a Palesztin Hatósággal kellene tárgyalni. Adott egy interjút Joe Biden amerikai elnök a CBC-nek, és abban azt mondta, hogy mindenképpen szükség van a Palesztin Hatóságra, mint útra egy palesztin államhoz.

Jogi értelemben egyértelműen ő a tárgyalópartner, de az elmúlt pár esztendőben Izrael állam nem nagyon tartotta annak. Inkább nemzetközi fórumokra vitte ki a palesztin kérdést, amivel a legfőbb célja az volt, hogy Izrael államot elítéljék. Így Izrael lényegében nem nagyon tárgyal, a status quót úgy tartotta fenn, hogy a Gázai övezetben a Hamász sem lehetett tárgyalópartner, mert terrorszervezetként tartja számon, és a másik oldalon sem nagyon volt kapcsolatfelvétel. Alapvető probléma, hogy mindenképpen a Palesztin Hatósággal kell tárgyalni, az Európai Unió is azzal tartja a kapcsolatokat, és ha jogilag nézzük, akkor ez a szervezet az oslói folyamatból nőtte ki magát, ami 1993-ra vezethető vissza, akkor az volt az elképzelés, hogy az autonómiából majd a kétállamos megoldás következik, erről 2002-ben az Útiterv a békéért nevű dokumentumban foglaltak állást.

Jordániában éppen az amerikai elnök látogatásának az időpontjára terveztek egy csúcstalálkozót, ahol Joe Biden egyiptomi, jordániai, illetve palesztin vezetőkkel is találkozott volna. Ez aztán meghiúsult, vélhetően azért, mert éppen akkor történt a gázai kórház elleni rakétatámadás. Viszont a hétvégén volt egy úgynevezett békecsúcs Kairóban, mintegy 30 arab ország vezetőinek részvételével. Mi a jordán álláspont ebben a kérdésben?

Jordánia kicsi, de kulcsfontosságú állam a térségben. A lakosságnak körülbelül a fele palesztin származású, egy részük jordán állampolgárságot kapott az elmúlt években. Jordánia a jeruzsálemi szent helyek őrzője különféle jogi dokumentumok alapján, és – ahogyan az elmúlt hónapokban – most is a szent helyek kérdése az egyik nagy kritikája Izrael irányába. Egyébként az izraeli–jordán gazdasági kapcsolatok pozitívan alakultak az elmúlt években. Egy jelentős gázüzletet is kötöttek, Izrael a gáztermelése egy részét Jordániának adja át és vagy ott használják fel vagy továbbadják, egyébként okozhat is gazdasági gondokat, hogy az egyik izraeli gázmezőn leállt a termelés két hete. Jordánia attól fél, hogy ez belpolitikai vihart kavar. Jordánia is lezárta Izrael kérésére a Nyugati Part-i határt, hiszen nyilván nem érdeke, hogy onnan hárommillió lakos, kaotikus viszonyok közepette elinduljon Jordánia irányába. Ráadásul a körülbelül ötvenszázaléknyi palesztin lakosság rendre kritikusabb hangvételt üt meg a monarchiával, a rezsimmel kapcsolatban, az Arab Tavasz komolyabb tüntetésekhez vezetett az elmúlt években és ezek ma is rendszeresek, áremelkedések és egyebek miatt. A stabilitáshoz kulcsfontosságú szempontok kötődnek, és Jordánia kifejezetten ellenzi a Hamász tevékenységét. Korábban volt ott irodája a Hamásznak is, de Hamász-tagokat már több mint húsz évvel ezelőtt kiűzték onnan, a szervezetnek semmilyen szintű kapcsolódása nincs az országhoz és kifejezetten szeretnék háttérbe szorítani, hogy ilyen szervezetek működjenek a Közel-Keleten.

II. Abdullah jordán király mondott egy elég kemény mondatot, hogy az arab világ számára a jelenlegi válság üzenete az, hogy a palesztin életek kevésbé fontosak, mint az izraeliek. Azért ez elég drámai mondat.

Nyilván az arab világ egyfajta egységére, összefogására próbálja felhívni a figyelmét, mert Jordánia attól tartott, hogy kicsúszik a kezéből a palesztin kérdés irányítása. A Nyugati Parttal kapcsolatos bármilyen kaotikus esemény Jordánia stabilitását veszélyezteti. Jordánia most nem volt részese ennek a normalizációnak, hiszen már 1994-ben békeszerződést kötött Izraellel. De a király arra is próbált utalni, hogy úgy állapodnak meg az arab országok Izraellel, hogy mindkét oldal függetleníti magát a palesztin kérdéstől.

Érdekes lehet Egyiptom helyzete is, akár földrajzi elhelyezkedéséből adódóan. Egyiptom engedélyezte a segélyszállítmányok átjutását Gázába, egy húsz kamionból álló konvoj át is kelt a határon. De az ENSZ azt mondja, hogy napi száz teherautónyi segélyszállítmányra lenne szükség, hogy egyáltalán valami módon kezelni lehessen azt a humanitárius katasztrófát, ami előállt a gázai övezetben. Volt egy olyan felvetés, hogy a palesztinok a gázai övezetből esetleg az egyiptomi Sínai-félszigetre menekülhessenek, de Kairó erre egyértelműen nemet mondott. Egyiptom szerepe hogyan írható le?

Egyiptom szerepe nagyon speciális a közös határ kapcsán, illetve végül is a Hamász nevű szervezetnek a gyökerei, a Muszlim Testvériség, Egyiptomba vezethető vissza. A Muszlim Testvériségnek a palesztin vagy a gázai szárnya a Hamász, amely 1987-ben vált önálló szervezetté. Ma ezt a szervezetet Egyiptomban terrorista szervezetként tartják számon, az anyaszervezetet is, a 2013-as puccsot követően. Egyiptomnak abszolút nem érdeke, hogy civilek jöjjenek a Sínai-félsziget területére, merthogy ezzel Izrael megoldaná a Gázai övezetből a civilek kényszerített kitelepítését. Sziszi elnöknek is volt egy nagyon kemény válasza erre, és azt mondta, hogy miért nem a Negev sivatag irányába indulnak, miért a Sínai-félsziget felé. Izrael Egyiptommal közösen tartja fenn 2007 óta a blokádot a Gázai övezettel szemben, és jóllehet, egy ideig nagyon erőteljesen működtek egyiptomi oldalról a csempészalagutak, amelyek többnyire a Sínai-félszigeten egy-egy beduin családnak a házában végződtek és emiatt nehezen vették észre a hatóságok. Egyiptom rengeteget tett azért, hogy ezt megakadályozza, sőt, Egyiptomnak a legutolsó konfliktus 2021 májusában volt, onnantól kezdve egyfajta hosszabb távú gondolkodásban kezdett el és infrastrukturális beruházásokat szeretett volna a Gázai-övezetben, például a Gáza partjaitól nem messze lévő gázmező kiaknázását, ehhez utakat kellett építeni, kikötőt, és éppen nyáron, a merénylet előtt volt erről egyfajta egyeztetés. Egyiptom mindenkivel szóba tud állni, és látjuk is az elmúlt évekből is és most is, hogy közvetítési kísérletekben részt vesz, a Hamasszal és az Iszlám Dzsiháddal, noha ezeket terrorszervezeteknek tekinti az egyiptomi titkosszolgálat, kapcsolatokat ápol velük. Még egy ilyen ország van a háttérben az öböl térségében, Katar, amelynek a szerepét ki kell emelni.

Emeljük is ki Katart, sőt Szaúd-Arábiát, hiszen a térségnek a leggazdagabb arab országairól van szó. Ennek ellenére érdekes módon, ha jól tudom, például a segélyezésben vagy a segélyszállítmányokban azért nem igyekeznek nagyon beszállni.

Katar igen, a Gázai övezetbe jelentős segélyeket juttatott el. A Hamász nem egy egységes szervezet, minimum két szárnya van, egy politikai és egy katonai, de azon belül is különféle irányzatok vannak. Katarnak az a szerepe, hogy a Hamász politikai vezetői oda emigráltak és ott élnek. Katar elsősorban a Hamász politikai vezetőivel tartja fenn a kapcsolatot. Az elmúlt napokban jelentős szerepe volt abban, hogy először két, majd utána még két túszt a Hamász szabadon engedett, négy külföldi vagy kettős állampolgárt. Katar ugyan nem írta alá az Ábrahám-megállapodásokat Izraellel, de mind Izraellel, mind az Egyesült Államokkal is és az érintett szervezetekkel is szoros kapcsolatokat tart fenn.

Hogyan kell elképzelni a Hamász által mműködtetett rendszert a Gázai övezetben?

Nem beszélhetünk államról, van egy terület, ahol meg kell szervezni az iskolahálózatot, el kell vinni a szemetet az utcáról, ez egy elég egyszerű példa, de lehet vele érzékeltetni, hogy ezen a területen ez a szervezet szervezi meg a mindennapos szolgáltatásokat. A lakosság nagy része elsősorban így kerül ezzel a szervezettel kapcsolatba. Csodálkoztunk az Iszlám Állam kapcsán is 2014-ben, hogy vajon mi az az ok, amiért ilyen hirtelen Irak városait el tudta foglalni. Pontosan az, hogy az állami funkciók nem működnek, és kialakul egyfajta kapocs az emberek és a szervezet között. A politikai meg a katonai szárny általában azon vitatkozott egymással, hogy mennyire pragmatikusan vagy mennyire keményen álljanak ahhoz az Izraelhez, amelyet egyébként nem ismernek el államként. A politikai szárny, amikor a választások voltak 2007 előtt, pragmatikusabb álláspontot képviselt, a katonai szárny keményebbet, de Gázában az alternatív szervezetek, az úgynevezett szalafista dzsihadista szervezetek pont az Iszlám Államhoz vagy az al-Kaidához kerültek közelebb és azok még a Hamász katonai szárnyának a tevékenységét is túl enyhének találták. Bírálták, hogy csak rakétákat lő ki. Gáza lakosságának körülbelül a fele húsz év alatti. Ezek a fiatalok gyakorlatilag nem nagyon láttak mást, mint ezt a szervezetet, nem nagyon volt alternatíva a Gázai övezetben.

A palesztin civil lakosság hogyan tekint a Hamászra? Valóban csökkenőben van a Hamász támogatottsága?

Ezt egy ilyen helyzetben nem lehet megítélni. A Nyugati Parton a Hamász nem tekinthető népszerű szervezetnek, sosem volt az, a Gázai övezetben természetesen nagyon sok olyan véleményt hallunk, hogy a Hamász hozta rájuk a mostani izraeli beavatkozást. Ugyanakkor egy ilyen szituációban, amikor nincs állam és az alapvető szolgáltatások a Hamásztól függenek, általában nem szokott csökkenni a kapcsolat a Hamász és a lakosság között. Érdemes arra is utalni, hogy Izrael az elmúlt két hétben nagyon komoly légicsapásokat hajt végre a Gázai övezetben. Valószínűsíthetően ennek a most kialakult humanitárius helyzetnek az is célja Izrael részéről, hogy a Hamász és a lakosság közötti kapcsolatot némiképpen csökkentse, de azt gondolom, hogy ez így nem következik be, a Gázai övezetben jelenleg kevesebb, mint három liter az egy főre jutó vízmennyiség, az ivóvízhiány az egyik legsúlyosabb probléma. Az emberek ebben a helyzetben nem azt a kérdést teszik föl, hogy most melyik szervezetet támogassák, a Hamászt vagy egy másikat, nincs is nagyon másik szervezet, mert amelyek vannak, azok a szalafista dzsihadista szervezetek, és még radikálisabbak, így a lakosságtól távol állnak.

Szaúd-Arábia hol helyezhető el ebben a konfliktusban?

Kulcsfontosságú ország minden szempontból. A palesztin kérdést történelmileg nagyon fontosnak tartja, pont amikor az október 7-i Hamász-támadásra sor került, akkor zajlottak a háttérben, Washington közvetítésével, az egyeztetések Izrael és Szaúd-Arábia között. Azok az egyeztetések valószínűsíthetően a palesztin kérdést nem érintették. Azt világosan látni kell, hogy míg Katar kapcsolatot tart fenn a Hamásszal, addig Szaúd-Arábia semmilyen kapcsolatot nem ápol, sőt kezdettől fogva szeretné ezt a szervezetet teljes egészében megszüntetni. A szaúdi álláspont szerint a kétállamos megoldást meg kell valósítani, de azt alapvetően a Hamász nélkül képzeli el. Viszont megálltak a tárgyalások Izraellel, és Szaúd-Arábia kénytelen a kétállamos megoldás mentén megfogalmazni az álláspontját. Persze kétséges az, hogy ennek mekkora a realitása a gyakorlatban.

Vajon mi lehet Izrael tényleges célja? A megfogalmazott cél a Hamász felszámolása és a Hamász eltörlése. Milyen rendezésben gondolkodhat Izrael?

Különféle forgatókönyveket tudunk ennek kapcsán felvázolni. Már az meglepetés, hogy több mint két hét eltelt, és nem látunk szárazföldi beavatkozást. Ennek több regionális és talán globális oka is van. Több mint 220 túsz továbbra is a Hamász kezében van, köztük körülbelül ötven külföldi, kettős állampolgár. Itt nemcsak Izrael érdeke a fontos, bár az izraeli társadalom részéről is van egy nyomás, hogy őket élve kihozni. Viszont a másik oldalon pedig az a nyomás, hogy vissza kell állítani Izrael elrettentő erejét és megmutatni azt a katonai csapásmérő képességet, hogy nemcsak a Hamászt, hanem akár egyidejűleg a Hezbollahot is vissza tudja szorítani. Szerintem az egyik forgatókönyv az, hogy ha nem is sikerül a Hamászt teljes egészében megsemmisíteni, de azokat a személyeket likvidálni lehet, akik érintettek az október 7-i merényletnek a megszervezésében vagy végrehajtásában. Ezzel kapcsolatban több izraeli nyilatkozatot is hallottunk, sőt, fölállítottak egy különleges szervezetet, amelynek az a feladata, hogy felkutassa a konkrét elkövetőket. Az izraeli külügyminiszter kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt mondja, hogy ez nem egy klasszikus katonai szárazföldi beavatkozás lesz, amelyre mindenki számít. Gáza területe csökkenni fog. Ha az ember elgondolkodik, az egyik lehetőség, hogy a Gázai övezetben, amely amúgy is kicsi, valamilyen biztonsági zónát állítanak fel, például Észak-Gáza területén, ahol Izrael állam egyébként felszólította a lakosságot a távozásra. Elképzelhető ott fenntartani egy katonai jelenlétet, és ezzel megakadályozni azt, hogy Izrael területére átmenjenek az emberek. Világosan látszik, hogy a védelmi rendszer, amit Izrael kiépített – egyébként nem kis erőforrással – a gázai határon, nem működőképes. Valamilyen formában azt működőképessé kell tenni. Szorosabb ellenőrzést kell megvalósítani, hogy még egyszer ne fordulhasson elő, hogy szomszédos kibucokba betörnek terroristák. Ez lehet egy forgatókönyv. De lehet olyan forgatókönyv is, amelynek, azt gondolom, csekély az esélye, hogy a Nyugati Part vezetése, tehát végül is a palesztin önkormányzatiság kezébe adni politikailag a Gázai övezetet is, kvázi visszatérni a 2007 előtti állapotokhoz és politikailag egyesíteni. Ez Izraelnek azért nem érdeke, mert akkor a kétállamos megoldás felé kell komolyabb lépéseket megtenni, amit viszont Izrael kevésbé tud elfogadni.

Mindaz, amit mondott, azt is sejteteti hogy az izraeli kormánynak az a politikája, amit az elmúlt bő egy évtizedben folytatott, Benjamin Netanjahu úgynevezett különválasztásos politikája zsákutcába torkollott. Hiszen voltak bizonyos engedmények, megállapodások arab országokkal, de tudatosan kerülték, hogy a palesztin önrendelkezésről bármilyen formában is szó essen. Még a sokat emlegetett Ábrahám-megállapodások is kerülték ezt.

Ez így van, viszont ne felejtsük el, hogy a Trump-adminisztráció az utolsó éveiben több olyan nemzetközi konferenciát hozott tető alá, amelyek keretében érintették a palesztin kérdést. Bahreinben volt egy gazdasági konferencia, ahol az volt az elképzelés, hogy az érintett arab országok finanszírozzák a palesztin államiságot. Utána Trump tető alá hozta a deal of the centuryt, tehát az évszázad megállapodásaként ismert béketervét, amely lényegében azonos lett volna Netanjahu azon elképzelésével, hogy Izrael annektálja a Nyugati Part jelentős területeit. Viszont ahogy jöttek az Ábrahám-megállapodások, nem leírva, de nyilván a diplomáciai kulisszák mögött az arab országok részéről volt egy olyan feltétel, hogy átmenetileg ne kerüljön sor a Nyugati Part jelentős területeinek az annektálására. Szőnyeg alá söpörte mindegyik oldal a palesztin kérdést, és ennek a konfliktusnak most az a tanulsága, hogy egyrészt nemcsak Izraelnek, hanem az arab országoknak is megvan a felelőssége, tárgyalni kell erről a kérdésről, mert hosszú távon, ha nem rendezik ezt valamilyen formában, akkor az a térségre visszaüt.

Mindaz, ami most történt, illetve történik az izraeli belpolitikában, hozhat változásokat? Vannak olyan vélekedések, hogy Netanjáhú népszerűsége igencsak lefelé tart.

Rövid távon a biztonság az első, az elrettentőképesség helyreállítása, egy katonai akció közepette vagyunk, több mint háromszázezer tartalékost mozgósítottak. Az egységkormány tagjai a politikai csatározásokat félretették. Ha majd ez véget ér valamilyen formában, akkor több típusú elszámolásra is sor kerül. Egyrészt a titkosszolgálaténak, másrészt Netanjahúnak a palesztin kérdés kapcsán. Az izraeli társadalom nagyon jelentősen megosztott Netanjahu kapcsán, ahogy ezt láthattuk az elmúlt hónapokban. Nem gondolom, hogy hosszú távon szőnyeg alá lehet söpörni ezeket a kérdéseket. Az is egy nagy kérdés, mi lesz az Ábrahám-megállapodásokkal, sikerül-e ezeket fenntartani…

Arra esetleg van esély, hogy tovább vihető legyen?

Én azt gondolom, hogy tovább is vihető ez, Szaúd-Arábiával újra lehet kezdeni ezeket a tárgyalásokat, amint ez a konfliktus lezárult. Nem mindegy, hogy Izrael hogyan kerül ki ebből a konfliktusból, mi következik az elkövetkezendő hetekben. Például az a 220 izraeli túsz vajon élve hazajut-e, a napokban is tüntetések voltak, egyes izraeli állampolgárok nyilván azt mondják, hogy tárgyalni kell a Hamászal, hogy élve kiszabaduljanak, mások azt mondják, hogy most már meg kéne mutatni a keményebb csapást. Ebben nem lesz könnyű talpon maradni a Netanjahu-kormánynak.

Mindenesetre sokan azt mondják, hogyha megindul a szárazföldi művelet, azzal a túszok sorsa is könnyen lehet, hogy megpecsételődik.

Ez az egyik oka, hogy nem indult meg abban a formában, ahogy elképzeltük, hogy totálisan bevonul Izrael a Gázai övezet területére. A Hamásznak sem feltétlen érdeke, hogy egy ilyenbe belekeveredjen és a nemzetközi közösségnek sem. A világ öt vezetője járt az elmúlt napokban Izraelben. Ennek jelentős köze van ahhoz is, hogy a túszok élve kiszabaduljanak.