Infostart.hu
eur:
388.56
usd:
329.92
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

A megoldást hiányolta az ellenzék a miniszterelnök beszédéből

Reagáltak az ellenzéki pártok, keményen bírálták Orbán Viktort.

Az MSZP közleményében azt írta: a kormányfő kínosan kerülte beszédében annak a beismerését, hogy a kormány elhibázott politikája miatt érinti annyira súlyosan hazánkat a gazdasági, és a megélhetési válság

"Orbán Viktor tusványosi beszédében azt mondta, hogy 2030-at várjuk, nem azért mert Magyarország akkor zárkózik fel a Nyugathoz, hanem ellenkezőleg a Nyugat szétesik éppen nyolc év múlva. "12 év fideszes kormányzás után Orbán ezt az egyetlen víziót kínálja az országnak" - fogalmaztak.

Úgy fogalmaztak, "Orbán Viktor és a Fidesz végighazudta a választási kampányt. A politikai haszonszerzés, a hatalom megtartása érdekében mindvégig azt hazudták, hogy a jelenlegi energiaárak fenntarthatók annak ellenére, hogy a gáz importára már tavaly nyár óta nagyon magas volt. Hazudtak a stabilitásról, hazudtak a rezsiről, hazudtak az orosz energia áráról, hazudtak a veszélyhelyzetről, és szinte mindenről".

Az MSZP szerint semmi szükség nincs sem az áram, sem a gáz árának megemelésére. A megélhetés biztonsága érdekében pedig adómentessé kell tenni a minimálbért, csökkenteni kell az alacsony fizetések adóját, fel kell zárkóztatni a kisnyugdíjakat, és rendezni kell a közszolgálatban dolgozók, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét. Az alapvető élelmiszerek legyenek áfamentesek, a kata változtatását vonják vissza, a rezsiköltségek fedezésére pedig a legszegényebbek kapjanak támogatást - zárta közleményét a párt.

Az LMP-s Ungár Péter Facebook-oldalán a miniszterelnök két mondatára reagált. Azt írta: meglepte, hogy Orbán Viktor beszédében kritizálta, hogy a multinacionális vállalatok extraprofitra tesznek szert a háború következtében, miközben a kormány védi ezeket.

Üdvözölte ugyanakkor, már Orbán Viktor is azt mondja, hogy le kell szakadni a gázfüggőségről. hozzátette azonban: "amíg ezzel együtt nem jelenti be, hogy már holnap elindul az épületszigetelési program, feloldják a szélenergia tiltását és bevezetik a klímabérletet, addig félő, hogy továbbra se érdemes egy szavát se komolyan venni, amikor zöld kérdésekről beszél.

A Momentum szerint a miniszterelnök össze-vissza beszélt, és a valódi gondokra nem kínált megoldást.

A párt közleményében úgy fogalmazott: hogy Orbán Viktor "ismételten embert ember ellen uszított, hergelt szövetségeseink ellen, de a katatörvény károsultjait vagy a rezsiemelést nem hozta szóba."

A DK mindössze egyetlen mondattal kommentálta az egyórás előadást. Azt írták: "Beteg embernek nem tanácsot adunk, hanem gyógyszert."

Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője úgy értékelte, hogy „messze ez volt eddig Orbán intellektuálisan legsilányabb tusványosi beszéde”. A politikus huányolta egyebek mellett, hogy a miniszterlenök nem beszélt az inflációról, megélhetésről, klímaváltozásról.

Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd) József Attila idézettel reagált Orbán Viktor azon kijelentésére, ahogy a magyarok nem akarnak "kevertfajúvá" válni.

A Jobbik volt elnöke, Jakab Péter azt írta Facebook-oldalán: "Miniszterelnök úr, ez a válságkezeléshez nem lesz elég. A bukáshoz talán igen. Közeleg az ősz."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Ha egyetlen dolgot kell kiemelni a magyar megtakarítási és befektetési piacot meghatározó tényezők közül, akkor 2025-ben egyértelműen a hatalmas állampapír-kifizetések jutnak eszünkbe. Az évtizedek óta nem látott inflációs hullám következtében mintegy 1200 milliárd forint kamat és közel 3200 milliárd forint tőke zúdult ki idén az inflációkövető lakossági kötvényekből – a gigantikus pénzeső nemcsak az állampapírok, de az összes többi befektetés világát is fenekestül felforgatta. Váratlan fejleményként értékelhetjük, hogy a befektetési alapkezelők csak részben lehettek elégedettek: az állampapírokból felszabaduló pénzek jelentős részben ezen a piacon találták meg a helyüket, ugyanakkor a tőkebevonás mértéke alulmúlta a szektor terveit. Az állampapírok beágyazottságát jól mutatja, hogy a példátlan nagyságú kifizetések ellenére a lakosság idén is nettó vásárlóként volt jelen az államkötvények piacán, miközben más szereplők, például a pénzintézetek és a külföldi befektetők még nagyobb részt hasítottak ki a magyar adósságportfólióból. Látványos ábrákon mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb állampapír-piaci fordulatok 2025-ben – nem kérdés, hogy a téma helyet érdemel az év top 10 legérdekesebb sztorija között!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×