Zárult a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozata, és ezzel szinte egy időben megkezdődött a jegyértékesítés és bérletbontás a Müpa következő, immár 2022–2023-as évadára. Mindez egyértelműen jelezheti azt is, hogy a pandémia hozta zárásokat már felváltották a közönség előtti élő koncertek és előadások. A Bartók Tavasz – ellentétben a tavalyi rendezvénysorozattal – most már élőben és közönség előtt zajlott.

Így van, sőt, nem akármilyen közönség előtt, hiszen a Bartók Tavasz országossá vált, nemcsak Budapesten voltak elérhetőek a programjai.

A tavalyi még kifejezetten az online térben zajlott, de azért mégiscsak Budapestre koncentrálva.

Bármennyire igyekeztünk az élő programok varázsát online megidézni, azt azért nem lehet. Amikor elkezdődött az idei évad, éreztük azt a fantasztikus energiát, amivel a nézők megérkeztek és szinte meghatódtak, hogy újra együtt lehetnek. Az előadóművészet egyszeri, a pillanat művészete, és ettől megismételhetetlen, hiába próbáljuk emlékeztetőül fölvenni, megmutatni, mégiscsak a közösségi befogadásnak az élményét jelenti. Ennek mentén indultunk az egész évadnak. A Bartók Tavasz azzal a csodával ajándékozott meg minket, hogy egy rettenetesen gazdag, nagyon sok programból álló és most már vidéki helyszíneket is bevonó program.

A kezdettől fogva megfogalmazott cél volt kinyitni a Budapest-központúságot és bevonni vidéki nagyvárosokat is. Most Miskolc, Debrecen és Győr került be a kínálatba. Ez a szándék azzal is magyarázható, hogy egy kicsit fejnehéz a magyarországi kulturális élet Budapest vonatkozásában?

Pragmatikusan ez az egyik oka, de nehéz is versengeni egy közel kétmilliós nagyvárossal és az agglomerációval együtt közel hárommilliós lakossággal. De nagyon fontosnak tartottuk azt, ha már Bartókról nevezünk el egy fesztivált, akkor az ő személyiségét valahogy megjelenítsük. Nagyon fontos, hogy az az örökség, amit Bartók Béla hagyott ránk, az a gondolkodásmód, az az alkotókedv és módszer, amit ő alkalmazott, tulajdonképpen arról szólt, hogy elkezdte kutatni a gyökereinket. Elkezdte kutatni azt, hogy honnan eredünk, ezzel pedig az identitásunkat kezdte el kutatni. Majd amikor egy tudás birtokába jutott, akkor az egy transzformáción ment keresztül, a saját kora nyelvére, a XX. század művészeti nívójára emelte föl az örökséget, és ettől egy teljesen különleges alkotásrendszer állt össze, ami a mai napig csodálatraméltó. Ezt nemcsak mi, magyarok mondjuk, hiszen a XX. század egyik legnagyobb alkotója Bartók Béla, és hogy a XXI. században is legyen hozzá közünk, muszáj őt felidézni, muszáj a környezetét megmutatni, muszáj a gyűjtéseire felhívni a figyelmet, sőt, kutatni azt az inspirációt, amit ő nyújt. Azt pedig a mai művészek felé közvetíteni, hogy tessék innen is meríteni és ennek szellemében új dolgokat létrehozni. Ez egy fesztiválnak nagyon jelentős küldetése, nem véletlen, hogy ennyi premier van egy-egy fesztiválon, hiszen a fesztivál kifejezés az ünnep szóból ered, és tulajdonképpen az alkotás ünnepe minden fesztivál. Ezért is van az, hogy a Müpa évados programjaiba is vannak úgynevezett müpás házifesztiválok, amiknek a helyszíne maga a Müpa épülete, maximum a sátorba lépünk ki belőle. A MÜPA parkolójában van egy sátor, amit rendszeresen használunk. Ezek a nagy városi vagy most már országos fesztiválok pontosan azt mutatják meg, hogy nemcsak itt, Budapesten, hanem vidéken is komoly igény és érdeklődés van erre. Viccesen úgy szoktam mondani, hogy ugyan Bartók Béla Budapesten lakott, de Magyarországon élt, hiszen a gyűjtései során rengeteg helyre eljutott, és tulajdonképpen ezt a komplexitást is sugározza ez az elhatározás.

Az, hogy mely vidéki nagyvárosok kerültek be a Bartók Tavasz programjába, mitől függött?

Nagyon komoly szempont volt, hogy felhasználva a fesztiválunk erejét, olyan alkotókat, előadókat is eljuttassunk vidékre, akik nem állandó vagy gyakori vendégei egy-egy városnak. Ennek több oka is van, a városoknak esetleg nincsen kapcsolatrendszerük, nincsen költségvetésük és így tovább, másrészt az is nagyon fontos, hogy felfedezzünk olyan helyi alkotókat, alkotóközösségeket, akik ezekben a városokban már elértek egy nagyon jelentős minőséget. Nem véletlen, hogy a vidéki táncegyüttesek közül három is nagyon színvonalas produkcióval szerepelt, a Pécsi Balett, a győriek, a Szegedi Kortárs Balett, és az is érdekes, hogy ezek a produkciók tulajdonképpen elkészültek már a korábbi Bartók Tavaszra, csak ott nem tudtuk élőben bemutatni. Most viszont kiváló alkalom volt, hogy a streaming után 3D-ben is megnézhették ezeket az előadásokat. Még egy nagyon érdekes tanulsága volt: ezek a vidéki együttesek nem nagyon jártak át egymáshoz. Vannak kisebb táncfesztiválok, de az ilyen nagy produkcióikat nem mutatták be a szomszéd városokban. Hatalmas sikerük volt. És mivel körbe voltak véve világsztárokkal, ezért úgy érezték, hogy itt van egy olyan kulturális erőtér, amiben az is megfogalmazódik, hogy atyaisten, ők is világsztárok. Olyan produkciót hoznak létre, amire oda kell figyelni és fontos.

Azon túl, hogy fontos, hogy élő és eleven legyen ez az örökség napjainkban is, azért ez óhatatlanul egyfajta márkaépítés is?

Van a régi magyar mondás, ami, mint tudjuk, nem igaz a modern marketingben: a jó bornak nem kell cégér. Mindennek kell. Nemcsak azért kell, hogy ezt el tudjuk adni, hanem hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen energiák rejlenek ebben. Magyarország nagyon érdekes állapotban van, mert most, főleg ebben a világgazdasági helyzetben, nyersanyagunk és olajunk, gázunk nincs, viszont van elképesztő kulturális gazdagságunk. Ez hasonló a bányászathoz, itt is le kell fúrni, föl kell tárni, ki kell termelni, és utána energiává kell átalakítani. Az energiává átalakítás maga a művészeti folyamat, és aztán ugyanúgy feltölti az embereket, mint a meleg vagy a fény. Tulajdonképpen ezt kell párosítani ezekhez a nevekhez.

A pandémia másfél-két évében befagyott a turizmus és befagyott a kulturális turizmus is. Kezd már megélénkülni? Ez már érzékelhető akár az idelátogató külföldiek számában, akár a jegyeladások számában?

A fesztivál előtt erősen éreztük azért ennek a hiányát. Nagyon sok ország nem nyitott velünk, nehezebb volt még külföldre látogatni és az emberek is sokkal óvatosabbak lettek. Ezért nagyon fontos a fesztiválnak a mostani sikere. Tavaly a pandémia miatt ez online ment, de nagyon jó promóció volt, mert a streamingen keresztül a világ számos országából elérhető volt.

Kapcsolódott hozzá is egyfajta Budapest-marketing.

Ez így van, és a mostani fesztiválsikert pedig szeretnénk kifelé vinni, és ezzel promótálni a magyar turizmust. A pandémia előtt elérkeztünk egy nagyon nívós és magas szintre, a turizmus és a kulturális turizmus műfaja is, és ezt éreztük, tehát sokkal több külföldi ért már ide, mint korábban. Ezen dolgoztunk is közösen egyébként a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, most az a feladatunk, ha vége lesz a fesztiválnak, hogy újra még egy lapáttal rádobjunk.

Sok mindent újra kell kezdeni vagy újra kell építeni?

Megvannak a csatornáink, a módszereken kell egy kicsit változtatni. Az emberek óvatosabbak lettek. A gazdasági válságnak bármennyire még csak az előszele van itt, ez is óvatosabbá tette az embereket.

Óvatosabban vásárolnának, mondjuk, koncertjegyeket?

Így van, főleg előre óvatosabban vásárolnak, emiatt össze is fogunk ülni a turisztikai szakemberekkel, hogy a különböző desztinációkban hogyan tudjuk elérni a kultúraszerető turistákat. Ez mindkettőnknek nagyon fontos, hiszen a kultúraszerető turisták igényesek a szállásra és nemcsak a programokra, a szállásra, az ételre, akár a magyar borra, tehát egy nagyon jó felhozatal turisztikai szempontból, de ezen most újra kell dolgozni.

Érzékelhető akár a külföldi turisták, akár a hazai vendégek részéről, hogy bár már le lehet venni a maszkot, be lehet ülni a nézőtérre, de azért még mindig van valamiféle óvatosság? Azt látom, hogy például színházakban azok a darabok, amelyek korábban biztos telt házakkal mentek, most 70-80 százalékkal mennek.

Ne felejtsük el, hogy Nyugat-Európában még a mai napig sokan a koncerttermekbe maszkban járnak, ott sokkal később értek el a nyitottságnak erre a szintjére. Másrészt itthon is érezhető volt, főleg az idősebb közönségünk oldaláról az óvatosság. Olyan is volt, hogy egy előadásra minden jegy elkelt, mégis körülbelül 10-15 százalék üres szék maradt. De a másik pozitív hír a bérletnyitás.

Ezek már a következő évadra szóló bérletek?

Így van, most pedig ettől a héttől kezdve a Müpa+ hűségprogramosok már megvehetik bérlet nélkül is a jegyeket a következő évadra. Sőt, most már bárki vehet jegyeket olyan előadásokra is, amelyek korábban csak bérletben voltak elérhetők. Nagyon szép számban fogytak a bérleteink, és most a jegyvásárlás is elég nagy harci kedvvel indult el. Azt azért be kell kalkulálni, hogy előre nem nagyon mernek gondolkodni az emberek, de ez természetes reflex, nagyon sok minden rossz jött össze.

Az online felületeken közreadott tartalmakból érdemes megőrizni valamit a továbbiakban is?

Sokan reménykedtek abban, hogy valami teljesen új platform jön létre, a streamingnek és az élőnek valami keveréke, ami a pandémia után majd önálló jogon tud megélni. De amíg a mozgóképágazatban a mozikat komolyan sújtotta a Covid és ott valóban elkényelmesedtek az emberek, mert a streamingszolgáltatók kihasználva ezt a lehetőséget, odaszippantották a nézőket a képernyők elé, az előadóművészetben érezni kellett azt a boldogságot, ahogy megérkeztek az emberek és nemcsak a programnak örültek, hanem egymásnak. A Müpának már nem közönsége, hanem közössége van, s ez itt rendkívül jól érződött. Boldogok voltak, ez valóban a találkozás öröme volt. A művészek is elképesztően boldogok voltak. Olyan gyönyörű bejegyzéseket kapunk az emlékkönyvben, hogy hihetetlen, hogy milyen jó, hogy újra itt vannak és hogy újra ezzel a csodálatos közönséggel, szinte mindegyik világsztár azt mondja, hogy ilyen közönség alig van már a világon, mint nálunk.

A leghűségesebb nézőréteg ugyanazon estéken, ugyanazon előadásokon találkozik és kialakul már egyfajta kapcsolat bérletbarátság. Ez is erősítheti ezt a közösséget?

Az érdeklődés eleve közös, hiszen nem véletlen, hogy arra a koncertre mennek el. De van egy másik dolog, amit a Müpa jó pár éve elindított annak érdekében, hogy a közönségünkkel közvetlenebb kapcsolat legyen. Van a közönség- vagy vevőelérési módszer, ez a CRM-módszer, amit a kereskedelemben használnak, a mi kulturális CRM-rendszerünk olyan leveleket küld a Müpa+ hűségprogramosoknak, amelyben tényleg felhívjuk a figyelmüket az őáltaluk érdekesnek ítélt programokra. Harmincháromezer a hűségprogramosainknak a száma. Magyarországon ez egy komoly, hogy úgy mondjam, szurkolótábor. Viccesen szoktam mondani, hogy már a foci-szurkolótáborokkal vetekszik.

Vannak arra tervek, hogy ez a közösségépítés hogyan folytatható még?

Mindenképpen, és ebben segítenek a fesztiváljaink is. Szeretnék, ha nemcsak Budapesten, hanem az országban több helyen is felfedeznék a Müpát. Ifjúsági, gyerek- és partneriskolai programjainkban is nagy hangsúlyt fektetünk erre.

Ez azért is érdekes, mert talán az sem jellemző, hogy egy vidéki városból, mondjuk, Pécsről vagy Debrecenből eljönnek egy kulturális eseményért Budapestre.

Nagyon nagy sztárért eljönnek, az nem kérdéses, csak azt szeretném megmutatni, hogy olyan produkcióink is vannak, amiért érdemes eljönni. Érdemes szót váltani ezekről a programokról, mert megörvendeztetett minket egypár alkotó. Branford Marsalis, a világhírű jazzista, akit megkértünk annak idején arra, hogy a 15. szülinapunkra írjon egy művet magyar népzenei inspirációra, a Covid miatt nem tudta beváltani az ígéretét. Csak most, idén a fesztiválon, a magyar népzenészekkel egy olyan koncertet adott, ami egyszerűen lenyűgöző volt. Ő is feltöltődött általa. Ha belegondolunk, hogyannak idején Stinggel az Egy angol férfi New Yorkban című számban dolgoztak közösen, akkor még elképzelhetetlen volt az, hogy egy ilyen amerikai jazz-zenész magyar népzenészekkel ad lenyűgöző koncertet.

Sőt, kifejezetten a Müpa felkérésére írja meg ezt a zenedarabot.

Ezekre föl kell hívni az emberek figyelmét, és itt van még egy nagyon komoly lépcső. A jazzrajongók és a népzenerajongók között kicsi az átfedés, szeretnénk, ha nagyobb lenne, de itt egymásra találtak. Több ilyen program is volt, például Boban Markovicot koncertszerű formációban ismertük meg, és a Székesfehérvári Balett Színházzal közösen létrehoztak szintén egy olyan produkciót, amit évekkel ezelőtt nem tudtunk volna elképzelni. A kortárs balett találkozik egy délszláv zenén alapuló, nagyon érdekes, élő produkcióval. Ezek nagyon fontos ügyek voltak, nem is beszélve világhírű művészeinkről, Eötvös Péternek volt operabemutatója Álmatlanság címmel, amit közvetlenül előttünk, Berlinben mutattak be. És még sorolhatnám ezeket a programokat.

Ami az új évadot illeti, két nehezen tervezhető és a járvány által kényszerűen átírt évad után kellett a programot összeállítani. Kapcsolódott ehhez valamiféle hiánypótlás?

Mi nagyon érdekes életet élünk, mert bizonyos műfajokban, mondjuk az opera vagy a klasszikus zene esetében két-három évre előre tervezünk, ezért tulajdonképpen még a pandémia előtt megtervezett programokat hajtjuk végre a következő évadban. De természetesen van pár olyan produkció, amit szerettünk volna megmenteni, ami nem jöhetett létre a pandémia alatt, és vannak olyan előadók is, akiket szerettünk volna Budapesten látni, vagy úgy alakult esetleg az ő programja, hogy mindenképpen Budapesten is szeretne fellépni, nekik próbálunk lehetőséget biztosítani. Igazság szerint a Müpa a programozásának gyakorlatilag elérte a fizikai határát, minden egyes óráért meg kell küzdeni, hogy a Müpában valaki felléphessen. Ezzel is foglalkoznunk kell, mert a munkatársainkat ez nagyon leterheli és fontos lenne, hogy megfelelő mennyiségben legyenek az előadások. A következő évadot még ezzel az erővel kell leküzdenünk, rengeteg a programunk. Ennek van pozitív oldala, mert rendkívül színes a kínálat, de a másik oldalról azért a fizetőképes kereslet, a gazdasági problémák miatt, nem olyan élénk, mint 2019-ben volt. Óvatosabbak is az emberek. Azzal együtt mindig az a kihívás, hogy a következő évad még érdekesebb, még színesebb, még jobb legyen, így indultunk neki a mostani új évadnak is.

Úgy tudom, hogy többféle bérletkonstrukció van és talán több a bérlet és vannak új bérlettípusok.

Igen, észrevettük, hogy nemcsak a klasszikus bérlettípusok iránt érdeklődnek a kedves nézők, hanem olyan műfajokban is, ami eddig nem volt, például most létrehoztunk táncbérletet, aminek akkora sikere van, hogy már majdnem mindegyik elfogyott. Ez mutatja, hogy időnként ki kell lépni bizonyos keretekből. Amire igény van, azt próbáljuk meg kiszolgálni.

Vannak folyamatosan visszajelzések a közönség vagy a bérletesek részéről?

Így van, nemcsak egyoldalú ez a kommunikáció, hanem ők tényleg Müpa-családként léteznek, ahogy a családban is mindenki tesz megjegyzéseket a család működésére, ők is. Hála Istennek, rengeteg a pozitív, aztán természetesen vannak kritikai észrevételek is, azokkal is foglalkozunk.

Az Európai Hidak fesztivál ősszel lesz. Most Budapest és Amszterdam között épül ki ez a híd. Miért is fontos ez?

Ezt a fesztivált a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen indítottuk el, és Fischer Ivánnal az volt a gondolatunk, hogy itt élünk Európában, építünk egy közös rendszert, amiben szeretnénk élni. Itt természetesen vitáink is vannak, politikai, egyéb tekintetben, viszont hiányzik valami, ami ezeket a vitákat esetleg oldaná vagy különböző irányokat meghatározna, kellene az, hogy ismerjük jobban egymást. Az európai kultúra csodálatos eszköze annak, hogy azon keresztül minél jobban belelássunk egymás életébe, egymás idegrendszerébe. Ezért indítottuk el először úgy ezt a fesztivált, hogy minden évben meghívtunk egy-egy országot a Müpába, hogy egy héten, tíz napon át mutassa be a kultúráját, a gyökerektől indulva egészen a mai életéig, a kortárs kultúrájáig. Aztán rájöttünk arra, hogy ez így egy kicsit egyirányú, hiszen csak ide, Budapestre jöttek, és akkor elhatároztunk, hogy csináljunk inkább két hídfőt. Arra nem volt energiánk meg kapacitásunk, hogy két ország között csináljunk hídfőt, hiszen erre vannak azok az évados programok, mint volt, például, a magyar–lengyel év, vagy a magyar–olasz. Azt viszont meg tudjuk csinálni, mert vannak testvérintézményeink is különböző nagy európai városokban, hogy egy-egy várossal építünk hidat. Magyarul azt jelenti, szeptemberben Budapesten mutatkozik be, tulajdonképpen Amszterdamon keresztül, a holland élet és utána pedig mi megyünk Amszterdamba és ott pedig a magyar, a budapesti.

Nem akármilyen programok lesznek itt, hiszen Fischer Iván vezényeli majd az amszterdami Concertgebouw zenekarát.

Célunk az, hogy a hídnak legyenek nagy elemei is és aztán apróbbak is, mert a hídépítésnek részei a kisebb csavarok is, ami más műfajokból – könnyűzene, jazz, vagy akár a film – fog összeállni.

Beszéljünk még nagy elemekről, itt van rögvest, júniusban a budapesti Wagner-napok, ez igazán nagynak ígérkezik, hiszen a Ring-ciklussal érkeznek majd. Nem akármilyen vállalás: négy egymást követő estén, ráadásul két alkalommal is, egy gigantikus művet, az európai kultúra egyik legmonumentálisabb alkotását fogják előadni. Több mint tizenhat órányi zene.

Két különlegessége is van ennek, az, hogy 16 éve a budapesti Wagner-napok felépít egy brandet, ami egyébként a budapesti Wagner-kultuszon alapul, hiszen a Wagner-ősbemutató után elég hamar elérkeztek ide a darabjai, és a Magyar Állami Operaháznak különlegessége volt a Wagner-kultusz. Arról se feledkezzünk meg, hogy az első Wagner Társaság itt alakult Budapesten.

Most éppen Az istenek alkonya bemutató van az Operaházban.

Így van, idén lesz 150 éves, majd ezt mi is meg fogjuk ünnepelni a Müpában. A másik pedig az, hogy azért van júniusban ez az eseményünk, hogy a legkiválóbb Wagner-énekesek, világsztárok érkeznek Budapestre, majd utána mennek Bayreuthba próbálni, és aztán augusztusban pedig a bayreuthi ünnepi játékokon lépnek fel.

Ez azt is jelenti, hogy ennek már nem csupán itthon, de külföldön is van egy komoly nézőtábora?

Ennek nagyon komoly szurkolótábora van. Eleve a wagneriánusoknak az van, tehát nemcsak magyar Wagner Társaság van, hanem a világ számos országában létrejött ilyen, de ez tényleg valódi ünnepi esemény. Idén is óriási nevek vannak itt, mint Walter Frink, Christian Franz, Thomas Konieczny, Petra Lang, és nem mondom végig a nagy sztárokat, de például az, hogy kétszer a Ring elhangzik és két Brünhildével, akik a világ bármely operaszínpadán a legnagyobb sztárok, feltétlenül szenzáció. Iréne Theorin az elsőt, a másodikat pedig Catherine Foster fogja énekelni. Betartva azt a hagyományt, hogy négy egymás utáni napon, egy hangversenyteremben, teljesen egyedi körülmények között, tehát nem operaházi díszletekkel, hanem jelzett díszletekkel, vetítésekkel és fényhatásokkal adjuk elő ezt a művet, nagyon sok embert vonz ide. Kürtős behívójelünk van a nagy hosszú szünetekben.

Épült már erre külön kommunikáció, marketing?

Wagner-hősökről elnevezett söröket szolgálnak fel a szünetben, ennek az egész atmoszférája lenyűgöző. Egyébként el kell jönni megnézni, milyen ruhában jelennek meg az emberek, gyönyörűen felöltöznek, és nagyon érdekes az egésznek az atmoszférája. Nagyon egyedi ebben a produkcióban, hogy a hangversenytermi lét biztosítja azt, amit sok operaházi nem tud, mert nem ilyen jó az akusztikája jó pár operaháznak. Itt ez a hatalmas wagneri műegyveleg, ez nem úgy jelenik meg, mint sok operaházban, ahol agyonnyomja a történelmi vagy a mitológiai háttere az egészet, hanem itt emberi drámaként jelenik meg. Szoktuk mondani, hogy az emberi intimitása előjön ezeknek a valódi problémáknak, hiszen Wagner művei, főleg a Ring, pontosan azért aktuálisak a mai napig, mert a mai állapotokat is tükrözik. Amikor az ember elveszti az isteneit és a pénz furakodik be a helyükre, ennek a drámai konfliktusai eléggé életszerűvé válnak, ha ezek emberi intimitásokon keresztül közelíthetők meg, nem pedig nagy mitologikus tablókban.

Szintén június közepe, 9-től 12-ig a Magyar Mozgókép Fesztivál időpontja is. Idén immár második alkalommal Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi a helyszín. A tavalyi tapasztalatok tükrében jónak bizonyult ez a helyszínválasztás?

Két irányból eredeztethető az, hogy miért lett a helyszín Veszprém, illetve a balatoni régió. Egyrészt a filmszakmának volt már vidéki helyszíne, Pécsett rendeztek korábbi filmszemléket és nagyon pozitív emlékeink voltak ezekről. Kicsit kimozdultak a filmesek a budapesti bezártságból, ott kellett maradni, és akkor már lehetett sörözni, borozni és elbeszélgetni egy csomó dologról, amiről itt nem tudunk, mert itt a rohanó életben nem kap ünnepi színezetet a fesztivál. Szövetkeztünk Veszprém – Európai Kulturális Fővárosa alkotócsapatával. Ennek van ott hagyománya, másrészt meg, ha a nagy fesztiválokat vizsgálgatjuk, jó pár van üdülőhelyen, Cannes, Velence, Karlovy Vary, ezek mind neves turisztikai célpontok is. Az előszezonban nagyon érdekes színfoltja Veszprém a balatoni régiónak. Megajándékozza az embert az az élménye, hogy a Balaton-parton egy nagy vásznon lesznek szabadtéri vetítések, egészen más a hangulatuk.

Száz film lesz, és azon belül húsz premier. A másfél-két év pandémia után ez azt jelenti, hogy a magyar filmgyártás működik és köszöni szépen, jól van?

Olyannyira jól van, hogy amikor megalapítottuk a Nemzeti Filmintézetet, akkor arra tettünk fogadalmat, hogy a szakmát egyesítjük. Korábban külön vették a magyar filmalkotási folyamatokat és a szervizmunkát, aminek csak az a furcsasága, hogy bizonyos munkafázisokat ugyanazok az emberek csinálnak, teljesen mindegy, hogy Spielberg a rendező, vagy pedig egy magyar kolléga. Szép lassan ez az iparág elért egy olyan nemzetközi szintet, ami azt jelenti, hogy most London után Európa második számú filmgyártó bázisa, és ez abban is megmutatkozott, hogy a pandémia előtti, 2019-es utolsó békeévben 164 milliárd forintot hozott az országnak és a tavalyi évben pedig 218 milliárdot, ami egy tekintélyes összeg, a GDP-vonatkozásai is komolyak. Ennek a részesévé szeretnénk tenni a magyar filmgyártást, a kreatív oldalát is. Nem egyszerű, mert Magyarországon, mikor filmekről beszélünk, akkor azt nem gondoljuk végig, hogy ez milyen gazdasági folyamat. A filmeket pénzből lehet csinálni, ráadásul sok pénzből, a sorozatoké szintén elég drága sportág, és itt, Kelet-Európában, a szocializmusban kialakult a pénzosztásnak az a rendszere, hogy állami támogatásból készülnek, viszont a disztribúció, vagyis a terjesztés a kulcsa a filmkészítésnek. Sajnos, az európai filmterjesztés nagyon rossz állapotban van. Mivel a nagy mozihálózatok is főleg amerikai érdekeltségűek, természetes, hogy amerikai filmeket mutatnak be. A televíziókra, streamingszolgáltatókra szintén ez igaz, tehát nagyon fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Európa fogjon össze és teremtse meg a komoly streaminghálózatait. Preferálja valahogy az európai tartalmakat, akár a közszolgálati televíziókban vagy más csatornákon, akár a mozikban, és biztosítson lehetőséget arra, hogy minél több európai tartalom készülhessen és minél többen láthassuk.

Éppen a napokban volt Svájcban egy népszavazás arról, hogy a streamingszolgáltatók a bevételüknek egy bizonyos százalékát kötelesek visszaforgatni a helyi filmiparba. Portugália már korábban meglépte ezt, és Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban is hasonló lépést terveznek. Ez már egyértelműen egy út kijelölése az európai kvóta és az európai filmes tartalom védelme irányába?

Ez a védelem irányába egy lépés, csak nem elégséges lépés, mert tulajdonképpen egy védővámot vet ki, ami nagyon fontos, mert azokból új produktumokat lehet létrehozni, de ennél fontosabb lenne az, hogy komolyabban vegyük a forgalmazás tényét. Gondoljunk bele, Magyarország egy tízmilliós ország, ha itt készítünk egy olyan színvonalú sorozatot, ami verseng a nagy netflixes vagy HBO-s vagy egyéb kereskedelmi, amerikai sorozatokkal, elképesztő pénzbe kerül. Ezt mi nem tudjuk itthon kigazdálkodni. Kell egy olyan piacot teremteni neki, amiből visszajön ez. Ez egy koprodukciós piac, aminek nemcsak az az előnye, hogy a bevétel megoszlik, hanem az is, hogy egyből a koprodukciós partner országa csatlakozik mint terjeszthető nézőszámot hozó ország.

Egy magyar–lengyel koprodukció esetében ez már nemcsak a tízmilliós magyar piacot jelenti, hanem még hozzájön, mondjuk, a negyvenmilliós lengyel?

Ezen a gondolaton továbbmenve, ha csak a visegrádi országok, akkor 65 millió, ha nagy Közép-Európáról beszélünk, a lengyelektől a délszlávokig, esetleg Észak-Olaszország, az már 150 milliós piac.

Van erre irányuló közös gondolkodás? Vagy akár vannak már közös tervek is?

Amikor megalapítottuk a Nemzeti Filmintézetet, ezt alapstratégiai célként tűztük ki, két éve kezdődött el, és több platformon zajlik, idetartozik a filmarchiválás és az itteni filmkincsnek a közreadása is. Létrehoztuk a Filmio streamingplatformot. Szeretnénk kiterjeszteni, hogy ez közép-európaivá váljon. Ennek nagyon bonyolult szerzői jogi vonzatai vannak, és ugyanakkor pedig a koprodukciók irányába is elindultunk, csak a pandémiás időszakban tíz koprodukciós film indult el, ez mind ezt az irányt erősíti és mutatja, hogy igenis, van keresnivalónk ezen a fronton.

A Filmio már másfél éves múltra tekinthet vissza. Magában ebben a forgalmazási felületben is segíthet?

Mindenképpen, hiszen ez a célunk vele. A céljaink közül csak az egyik volt, hogy tegyük nyilvánossá ezt a filmkincset, hiszen a festészetnek ott van a Magyar Nemzeti Galéria, ahol közkinccsé tettük a festményeket, a magyar filmeknek nem volt idáig ilyen platformja. Itt a felújított, újradigitalizált filmeket mutatjuk meg, és az elmúlt nyártól elkezdtük az új produkciókat is bemutatni, amik kifutottak a mozikból vagy a televíziós forgalmazásból. Az is jó, hogy több műfajt is meg tudunk mutatni, ami moziforgalmazásra nem nagyon alkalmas, például dokumentumfilmeket, rövidfilmeket, animációs filmeket. A Filmiónak a továbblépése szintén gazdasági kapcsolatokat igényel, mert, ahogy mondtam, ha ezt is továbbépítjük itt a közép-európai régióban, akkor szívesen fogjuk nézni a cseh filmeket, a csehek a mieinket, aztán a közös koprodukcióinkat.

A saját tartalomgyártás továbbra is szerepel tervek között? Készülnek kifejezetten a Filmióra akár sorozatok, akár filmes tartalmak?

Nem, mi nem tudtunk akkora tőkeerőt megmozdítani, mint Hollywood. Hollywood fel tudott építeni magánalapon ilyen streamingszolgáltatókat. Nekünk ez csak európai együttműködésben tud sikerülni, mert még egyszer mondom, ez a tízmilliós piac nem tud kitermelni ilyen sorozatokat, csak, ha a piacot kitágítjuk százmilliós felé.