INFORÁDIÓ 
2019. október 17. csütörtök
Hedvig

rakonczay gábor

déli-sark

antarktisz

interjú

Rakonczay Gábor: szeretek küzdeni, akkor jó, ha fáj

Rakonczay Gábor: szeretek küzdeni, akkor jó, ha fáj

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid

Különleges élményekből és hosszú monoton időszakokból sem volt hiány a Déli-sark-expedíció szűk másfél hónapja alatt - fejtette ki az InfoRádiónak adott interjúban Rakoczay Gábor, aki 44 nap és 4 óra alatt érte el a Föld legdélebbi pontját. A sportoló arról is beszélt, hogy már újabb extrém erőpróbát tervez csapatával.

Mi volt az expedíció legmeghatározóbb tapasztalata?

Az egyik legmeghatározóbb, ha belegondolok, hogy mennyire méterről méterre haladtunk és milyen iszonyú lassan, három, három és fél, néha négy kilométer/órával. Ilyen lassan végigmenni egy kilencszáz kilométeres úton nem egyszerű, ha azt nézem, hogy milyen hideg volt, mennyire erős szembeszelünk volt, hogy mennyire nehéz volt a szán,

nekem is, aki ott volt, szinte a lehetetlen kategória.

Viszont azzal, hogy az ember lépésről lépésre halad, mégiscsak teljesíthető ilyen körülmények között egy ekkora táv, még az Antarktiszon is. Nagyon sok csoda történt ott napi szinten, ami fantasztikus és meghatározó, biztos, hogy örökké emlékezni fogok rá, de most talán a legerősebb a klasszikus szlogen, hogy nincsen lehetetlen.

Az expedíció alatt mennyire látott előre akár méterben, akár órában, percben, hogy mi történhet?

A napi szintet érzékeli az ember. Reggel elindulok, délben már félúton vagyok, este megérkezünk, sátrat állítunk, alszunk. De amikor kritikussá válik a helyzet, amikor minden fehér volt, amikor nagyon erős szél volt, vagy amikor nagyon mély hóban haladtunk, akkor

az ember még csak nem is egy órában gondolkodik, hanem abban, hogy ott van az a következő domb, azt el kellene valahogy érni.

Ennek a mélypontja, amikor az ember lépésről lépésre megy. Pont ezért a hihetetlen dolog, hogy ez a térképen is egy nagy táv mégis megvalósítható.

A felkészüléshez képest melyik volt az a tényező, amelyik a leginkább meglepte a másfél hónap alatt?

A legnagyobb felkészülést a Grönland-átkelés jelentette, a 600 kilométeres, 29 napos expedíciót másfél hónappal előtte teljesítettem. De ez jóval hosszabb és hidegebb volt. és kevésbé változatos a táj, mint a grönlandi volt. Roppant ingerszegény környezet, és amire az ember számít, de ezt nem lehet előre elképzelni. Olyan, mintha az óceán átevezésre az Adrián készülne fel az ember.

Ahol mi mozogtunk, ott semmi nincs, az egész időtlen, végtelen és tökéletesen élettelen, alkalmatlan az életre,

és ha az ember nagyon jól csinál mindent és alázatos, megfontolt és rendesen felkészült, száz százalékban összeszedett, akkor hosszabb-rövidebb ideig ott tud mozogni és életben tud maradni.

Négyfős csapatban teljesítette az expedíciót. Mennyire voltak egymásra utalva?

Maximálisan. Ha nem vállvetve küzdünk, akkor a csapat elvérzik. Voltak köztünk súrlódások, voltak teljesen más elképzelések a világról, ezt kellett összehangolni. Hajós szempontból megfogalmazva: mi

egy csónakban voltunk, és csak egyfelé tudtunk haladni, hiába voltunk négyen, ez néha föladta a leckét, de a csapat nagyon jól vizsgázott,

hiszen mindenki elérte a célt, nem történt olyan sérülés, probléma, ami bárkit visszafogott volna attól, hogy megvalósítsa az álmát.

A korábbi tapasztalata mennyire segítették most, egy teljesen más környezetben?

A navigáció nekem eléggé megy, tájfutottam kilenc évig, utána a hat óceánátkelésnél is elég sokat nézi az ember a kompaszt meg a GPS-t, ezért is vezettem én a legtöbbször a csapatot, mert

én tudtam a különböző időjárási körülmények között leginkább egyenesen haladni.

Ez most olyan egyszerűnek tűnik, de igaziból nem, mert a felszín nagyon nem sík, a szél nagyon erős, a látótávolság az néha olyan, hogy az ember a sílécét még érzékeli, de az előtte lévő domborzatot már nem, és muszáj megtartani az irányt. A monotonitástűrés, ami szintén emlékeztet a hajózásra, de jöhet az ultrafutásból is, itt alapkérdés. Aztán nyilván vannak dolgok, amelyekkel csak a sarkvidéken találkozik az ember, ebből elég komoly ízelítőt kaptam a Grönland-átkelésnél, láttam, hogy mik az erősségeim és hiányosságaim, mi az, amire támaszkodhatok és mi az, amit pótolni kell.

Hova sorolja a korábbi különféle túrái, kalandjai sorában?

Teljesen más polcon van. Nem azért, mert ez sokkal nehezebb vagy veszélyesebb vagy hosszabb, hanem teljesen más. Nem tudnám velük egy lapon említeni. Kint volt egy kanadai pilóta, aki megmászta valamelyik évben az Everestet, aztán átevezte az Atlanti-óceánt, ugyanezt a naiv kérdést föltettem neki, mosolygott, és azt mondta,

nem igazán lehet ezeket egy lapra tenni, mindegyik sportágnak megvan a maga Everestje, de az egyiket a másikkal nehéz összehasonlítani.

A sors fintora, hogy pont ennél az útnál vérzett el a srác, vissza kellett fordulnia, ki kellett, hogy mentsék. Tehát nincs egy univerzális recept, másképp kell felkészülni, mások az eszközök. Egy óceánátkeléshez képest itt nincs olyan technikai eszköz, mint ott a hajó. Ha ott a hajóval valami baj van, akkor kész. Vége. Itt ilyen nincs. Ha tönkremegy a síléc, akkor még mindig tovább lehet gyalogolni. Ez egy jóval egyszerűbb történet. Ugyanakkor a mínusz 20 fokban még semmi baja nincs az embernek, de ugyanez a mínusz 30-ban, és fúj hatvannal a szembeszél, akkor hamar megtörténhet a fagyás, és nem biztos, hogy az ember azonnal érzékeli.

Ez egy többoldalas cikk. Lapozzon!

Kapcsolódó hang

Rakonczay Gábor
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018