Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Getty Images/ Alexander Spatari

Frittmann János: ennyi eladó borászat soha nem volt, mint mostanában

A tavalyi alacsony mennyiséghez hasonló lehet az idei bortermés is, a borászok azonban attól tartanak, hogy a talaj gyenge vízellátottsága a jövő évi szüretre is hasonló negatív hatással lesz. Az ágazat helyzetét az aranyszínű sárgaság is nehezíti, de hogy ez mekkora terméskiesést okozhat, azt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint most még nem lehet megmondani.

„Kevés, de kicsivel több, mint a tavalyi, mert tavaly is nagyon kevés volt” – mondta a pincébe kerülő bortermés mennyiségéről az InfoRádióban Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A soltvadkerti borász szerint

a legnagyobb gond az aszály.

„Évek óta küzd az ágazat az aszállyal, a talaj nedvességtartalma, főleg az alföldi régiókban, brutálisan alacsony. Rengeteg tőke ki fog pusztulni, ha nem érkezik víz, csapadék” – részletezte.

A szárazság mellett a fitoplazma is sújtja az ágazatot. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint azonban egyelőre még nem tudni, hogy az aranyszínű sárgaság a jövő évi termésben mekkora kiesést okoz.

„Mindenhol ott van, most már nincs olyan borvidék, ahol nincs. Egy borvidék volt, amelyiken még nem találtak, de biztos, hogy ott is jelen van. Viszont most már nem lehet keresni ilyenkor, mikor már a dér megcsípte a szőlőket, lefagytak, már hullanak a levelek is, ilyenkor már nem lehet megállapítani a helyszínen, csak laboratóriumban, szemmel nem” – mondta.

Úgy látja, az ország szőlőültetvényeinek csak alig pár százaléka van „lejárva", a többi részét majd csak május-júniusban lehet érdemben vizsgálni, mikor már hajt a szőlő; akkor lesz érdemes a szőlő levelét figyelni, akkor viszont 1-2 nap alatt vizsgálati eredmény kell, amire fel kell készülni, méghozzá a kormányzatnak.

Áremelésnek kell jönnie

A környékbeli országokhoz képest egyébként Magyarországon nagyon alacsony a bor ára,

nagy áremelésről ettől függetlenül nem álmodozhat senki

– fogalmazott Frittmann János. „Valamennyit muszáj lesz emelni, mert aki nem emel, az úgy fog járni, hogy kiesik a borászati fejlesztésekből, de ennyi eladó borászat soha nem volt, mint mostanában” – tette hozzá.

Tavaly egyébként a borexport jó eredményeket hozott, a 2023-as mennyiséget 137 ezer hektoliterrel meghaladva csaknem 1,4 millió hektoliter bort exportáltak Magyarországról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×