Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.94
bux:
142863
2026. november 6. péntek Lénárd
A 4 milliomodik Esztergomban gyártott Suzuki a gyár munkásaival 2024. február 8-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kevesebb autót gyártott 2024-ben a Magyar Suzuki, de európai eladásai nőttek

2024-ben 111 ezer személyautót, a 2023-asnál csaknem 50 ezerrel kevesebbet gyártott a Magyar Suzuki, de az esztergomi központú cég így is növelte Európában a részesedését - mondta a vállalat vezérigazgató-helyettese, Krisztián Róbert.

Tavaly a Magyar Suzuki 111 492 autó gyártásával zárta az évet, ez csökkenés az előző évhez képest, ugyanakkor a gyár eladásai növekedtek Európában - mondta az InfoRádió kérdésére a vállalat vezérigazgató-helyettese.

Hozzátette: nagyjából ezzel a darabszámmal terveztek már év elején, köszönhetően annak, hogy tavaly nem voltak olyan nagy problémák, mint a Covid időszakában, amikor kénytelenek voltak hosszabb ideig szüneteltetni a termelést.

"2021-ben és az azt követő évben nem tudtuk teljesíteni a rendelési állományt, főleg a chiphiánynak köszönhetően, úgyhogy felgyülemlettek a megrendelések, amiket a 2023-as gyártásunknak köszönhetően tudtunk teljesíteni. Tehát nem csak magának a 2023-as piaci igénynek szólt ez a kiemelkedő darabszám, hanem nem teljesített rendelési állománynak is" - értékelt Krisztián Róbert.

Ezzel a darabszámmal a Suzuki alapvetően az európai piacon tudta növelni a piaci részesedését, hiszen miközben 23-ban 1,5 százalékos piaci részesedést értek el, a következő évben 1,6 százalékot, vagyis a csökkenő gyártási darabszámmal a piaci részesedésük európai szinten növekedett.

"Az összeurópai piacon stagnálással, nagyjából ugyanazzal az eladással számolunk, mint 2024-ben, a magyar piacon pedig enyhe, egyszámjegyű növekedéssel számolunk. 2024-ben az összgyártásunknak körülbelül a 87 százaléka exportra ment, és 13 százalék körül volt, ami a hazai piacra ment. A hazai piacon tavaly vezető pozíciót sikerült elérnünk, közel 13 százalékos piaci részesedésünk volt" - mondta a vezérigazgató-helyettes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalatok a tökéletesre csiszolt, ám egyforma önéletrajzok mögött próbálják megtalálni a valódi embert, a speciális tudású szakemberekért ádáz verseny folyik a különböző iparágak között - szerepel a Pénzcentrum által készített interjúban. Pécsi Judit előadónk lesz a november 17-I HR (R)evolution konferencián, ahol többek között megvitatjuk az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×