Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
stock photo
Nyitókép: Jozsef Zoltan Varga/Getty Images

Nagy Márton: nagy bevételi pénzáram indult a költségvetés felé

Májusban és júniusban a költségvetést gyarapítják a Budapest Airport és az MVM eredményes működéséből származó osztalékbevételek – mondta egy más témában tartott sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter.

A Budapest Airport tulajdonosai nemrég 110 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek, az MVM-nél pedig 200 milliárdos az osztalék a 2024-es év eredménye után. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: a két összeg az idei költségvetés bevételi sorára kerül, javítva ezzel a költségvetési hiányt.

Hozzátette: a mintegy 100 milliárd forintos összegben a tavalyi eredmény utáni osztalék és az eredménytartalékból kivett pénz is van. Véleménye szerint

a következő években 20-30 milliárd forint körüli tartós osztalékot tud az állam kivenni a költségvetés finanszírozására a Budapest Airportból.

A kormány tulajdonosi joggyakorló a cégben, de az állam megkapja ezt az összeget.

Ebben a hónapban érkezett meg a kasszába az MVM 200 milliárd forint körüli osztaléka is, tehát "május-június hónapban nagy bevételi pénzáram indult a költségvetés felé" – fogalmazott Nagy Márton. Az elemzőknek azt üzente, hogy ez a költségvetés stabilitása érdekében fontos lépés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×