Infostart.hu
eur:
388.49
usd:
330.61
bux:
110668.81
2025. december 22. hétfő Zénó
Nyitókép: Pexels.com

Juhász László: minden fillérnek örülünk, de a nyugdíjasoknak most nem lakásfelújításra kellene pénzt adni

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanács alapító elnöke szerint ez a támogatást csak nagyon kevesen tudják majd igénybe venni. Juhász László azt is mondta az InfoRádióban, hogy az erre a célra tervezett 90 milliárd forintból vagy annak egy részéből inkább annak a félmillió nyugdíjasnak kellene egy egyszeri támogatást adni, akinek a havi nyugdíja nem éri el a 140 ezer forintot.

Az ötezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is jogosultak lesznek támogatásra az otthonfelújítási programban. Hatmillió forintos felső határig a felújítás összegének felét az állam kifizeti, a fennmaradó részre pedig kedvezményes, állam által támogatott hitelt lehet felvenni – ismertette a feltételeket Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke szerint a most bejelentett intézkedés nem jelent nagy segítséget a nyugdíjasoknak, mert az érintett, 5000 fő alatti településeken zömmel szegényebb nyugdíjasok laknak, akiknek ezt nem tudják majd igénybe venni, mert nem rendelkeznek az ehhez szükséges önrésszel. A kedvezményes hitelről pedig azt mondta az elnök, hogy életveszélyes 70 éven felülieket "belezavarni" a hitelfelvételbe. "Egy nyugdíjasnak már nem hitelt kéne felvenni, hanem a megfelelő mértékű nyugellátásból kellene tudnia normálisan megélni" – mondta Juhász László.

Úgy véli, hogy ez a lehetőség csak a tehetősebb nyugdíjasoknak jelent segítséget, akik rendelkeznek elegendő önrésszel, és bátran bele tudnak vágni a felújításba.

"Mi minden fillérnek örülünk, minden fillérért lehajolunk, de úgy látjuk, hogy ilyen nagyon hosszan tartó, magas inflációs időszak után talán nem ez a legsürgősebb dolog. Nagyon sok olyan nyugdíjas van, akinek a jövedelme olyan kevés, hogy a napi megélhetésével is probléma van, rajtuk kellene elsősorban segíteni" – mondta az elnöke, és jelezte, kétszázezren kapnak százezer forintnál kisebb nyugdíjat, de a 140 ezer forintos megélhetési minimum alatt is félmillióan kapnak ellátást. Juhász László szerint ennek a körnek kellene segítséget nyújtani, és ha rendelkezésre áll a kilencvenmilliárd forint, abból inkább egyszeri 100-150 ezer forintos támogatást kellene adni a leginkább rászorulóknak.

"Senkit se szeretném, ha elzárnának ettől a lehetőségtől, de én azt gondolom, hogy jelentős része a pénznek a kasszában fog maradni, mert fontos a lakókörnyezet felújítása, csak nem lesz ennyi igény véleményem szerint. Ha viszont rendelkezésre áll ez a pénz, és ha a kormányfő megígérte, akkor biztos van a kasszában ennyi, akkor azt viszont a legalacsonyabb ellátást kapók segítségére kellene felhasználni" – mondta a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Társasági adó: amikor a kevesebb pont, hogy több

Társasági adó: amikor a kevesebb pont, hogy több

A vállalkozásfejlesztési szakpolitika alapvető célja, hogy a kkv-k számára kiszámítható és stabil működési keretrendszer álljon rendelkezésre. Ennek mentén időről időre fellángol a vita az adórendszert illetően is. Elég hatékony-e, megfelelően ösztönzi-e a gazdasági szereplőket, támogatja-e a növekedést? Segíti-e a társadalmi igazságosság érvényre jutását? Szükség van-e a hangsúlyok eltolására? Ez egy természetes folyamat és szükség is van rá, hiszen a gazdaság szerkezete változik, a gazdasági szereplők viselkedése sem állandó, így előfordulhat, hogy ami a múltban működött, ma már nem elég hatékony és vice versa. A vállalkozásbarát adózási környezet teremti meg azt az alapot, amelyre a vállalkozásfejlesztési szakpolitika célzott eszközei rá tudnak épülni: a támogatások, kedvezményes programok és fejlesztési ösztönzők így nem helyettesítik, hanem tovább erősítik az adórendszer vállalkozásbarát hatását, és elősegítik, hogy a vállalkozások a rendelkezésre álló lehetőségeket növekedéssé, innovációvá és tartós versenyképességgé alakítsák. Magyarországon a viták központjába igen gyakran a társasági adó kerül. A kritikák sok esetben a 9 százalékos kulcsot célozzák, a legjellemzőbb bírálat, hogy az alacsony adókulcsnak köszönhetően a vállalatok nem veszik ki eléggé szerepüket a közteherviselésből. Érdemes ezért körbejárni a társasági adó mértékét, megvizsgálva az a vállalkozásfejlesztéssel, növekedéssel való kapcsolatát, az alacsony adókörnyezet jelentette előnyöket, amelyek talán nem mindig szembetűnők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×