Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: MAVIR

Szarvas Ferenc a MAVIR új vezérigazgatója

A MAVIR Zrt. felügyelőbizottsága 2025. január 1-től Szarvas Ferencet nevezte ki a társaság vezérigazgatójának, és ezzel együtt az igazgatóság tagjává választotta.

A cég honlapján megjelent közlemény szerint Szarvas Ferenc közgazdász, harminc éves vezetői pályája során dolgozott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél, vezérigazgató-helyettesként, volt a Malév Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint az MFB Zrt. és a Hungaropharma Zrt. igazgatóságának tagja is. 2000-től az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatói, majd 2010-től a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói pozícióit töltötte be. Ezt követően a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatója és igazgatósági tagja, valamint a Budapesti Közlekedési Központ felügyelőbizottságának tagja lett.

A Széchenyi Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési igazgatója volt 2022-től, majd 2023. január 26. és 2024. június 30. között az MVM Igazgatóságának tagja. Tavaly július 1-től, a MAVIR Zrt. felügyelőbizottságának tagjaként vett részt a cég munkájában, erről a tisztségéről 2024. december 31-gyel lemondott.

Szarvas Ferenc korábban, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjeként többször szerepelt az InfoRádió Aréna c. műsorában, a felvételeket itt hallgathatja meg.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×