Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Martin Barraud/Getty Images

Újra elérhető a népszerű otthonfelújítási program – megjelent a rendelet, itt vannak a részletek

Január elsejétől elérhető a hárommillió forintos felújítási támogatás az ötezer fő alatti településeken.

Megjelent az új, Vidéki Otthonfelújítási Programról szóló rendelet, amelynek értelmében 2025. január 1-jétől 2026. június 30-áig az 5000 fő alatti településen élő szülők igényelhetik az akár hárommillió forintos felújítási támogatást, és ennek megelőlegezésére a hatmilliós kamattámogatott hitelt, energetikai elvárás nélkül – írja a Portfolio.

A támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2026. június 30-ig igényelhető a cikkünk végén felsorolt munkálatokra. A támogatás összege a korábbi programhoz hasonlóan a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb hárommillió forint lehet, magának a támogatásnak az összegén belül az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50 százalékos arányban szerepelhet, csakúgy, mint korábban.

Aki már igénybe vette a 2021-2022-ben élő otthonfelújítási támogatást, az a hárommillió forint és a korábbi támogatás különbözetére lehet jogosult.

A támogatást a legalább egy, 25 év alatti gyermeket nevelők igényelhetik, egyéves tb-jogviszony kell hozzá (legfeljebb 30 napos megszakítással), a támogatással érintett lakásban lakóhellyel kell rendelkezni hozzá, és nem lehet 5000 forint feletti köztartozása az igénylőnek.

Nagy változás, hogy 5 évig a felújított ingatlanban kell lakni, de ez alól vannak kivételek.

Ha a hatmillió forintig elérhető otthonfelújítási jelzálogkölcsönt is igénybe veszi valaki, akkor három százalékpontos kamattámogatással veheti ezt igénybe, a jogszabályban megjelölt állampapírhozamok alapján a hitelfelvevő által fizetendő kamat jelenleg 4,6 százalék lenne.

Támogatott munkálatok:

  1. víz-, csatorna-, elektromos, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje
  2. fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely egyáltalán nem, vagy legfeljebb egy ilyen helyiséggel rendelkezik;
  3. fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
  4. az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
  5. a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
  6. tető cseréje, felújítása, szigetelése;
  7. égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
  8. klímaberendezés beépítése, cseréje;
  9. napkollektor, napelemes rendszer telepítése, illetve annak vagy részeinek cseréje, bővítése;
  10. belső tér felújítása, ideértve a) a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat készítését, cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, b) a galériaépítést, c) a belső lépcső kialakítását és cseréjét, d) a szaniterek beépítését vagy cseréjét, e) a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, f) a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, g) a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét;
  11. a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
  12. kerítés építése, felújítása;
  13. gépjárműtároló építése, felújítása vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
  14. terasz, loggia, erkély, előtető építése, felújítása;
  15. térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje;
  16. télikert kialakítása;
  17. akadálymentesítési munka;
  18. alapozási szerkezet megerősítése;
  19. beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
  20. használatimelegvíz-rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
  21. szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje; valamint
  22. szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi zárt szennyvíztároló, egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×