eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

No China – így lépett az Egyesült Államok a kínai autóimport ellen

A május közepén bevezetett „Biden-vámok” Európát is nehéz helyzetbe hozták, így az EU is kénytelen volt határozottan fellépni az egyre erősödő kínai autóipari befolyás ellen – írja Az Autó szaklap.

Május közepén Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke egy 1974-es kereskedelmi törvény alapján új vámokat jelentett be. A kiegészítő tarifák – a korábban többek között Donald Trump által is csökkentett vámokon felül – több ágazat termékeinek Kínából érkező importjára is vonatkoznak, köztük a félvezetőkre (a vám 25-ről 50 százalékra nő), a napelemekre (25 helyett 50 százalék), az elektromos járművek akkumulátoraira (7,5-ről 25 százalékra) és az elektromos járművekre (25-ről 100 százalékra). A Fehér Ház szerint ez a válasz a tisztességtelen kínai piacpolitikára, miközben a vámemelések az amerikai munkahelyek védelmét is szolgálják. Biden elnök szerint a kínai autók „elárasztják a piacot; ez nem verseny, ez csalás” – írja cikkében Az Autó szaklap.

A brüsszeli központú Bruegel gazdasági kutató és elemző intézet egy tanulmánya szerint az USA valójában szinte nem is importál kínai elektromos autókat. Ezzel szemben az Európai Unióban egyre nagyobb a kínaiak befolyása, ami miatt – elsősorban francia nyomásra – 2023 októberében szubvencióellenes vizsgálatot indítottak a beáramló elektromos autók ügyében. Ennek a folyamatnak a következménye, hogy az EU is „kiegyenlítő vámokat” vet ki.

A kétmotoros 400 LE-s, akkus-elektromos Polestar 2 kínai gyártásból érkezik az Egyesült Államokba
A kétmotoros 400 LE-s, akkus-elektromos Polestar 2 kínai gyártásból érkezik az Egyesült Államokba

Az amerikai döntés azért is rendkívüli, mert a 100 százalékos vám valójában kifizethetetlen. A döntést nyilván az motiválta, hogy a kínai állam komolyan támogatja a villanyautó-gyártókat, így azok alacsonyan tudják tartani az áraikat. A Transport & Environment (Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség) idei becslése szerint így a kínai elektromos autók előállítási költségének már a felét állami forrásokból kellene fizetni, ami végső soron azt jelentené, hogy a kínai állam az USA költségvetését közvetlenül „támogatná”. Az intézkedés egyébként szembe megy a Biden-kormányzat zöld átállási céljaival, hiszen ennek deklarált eszköze a villanyautók vásárlását támogató adókedvezmények sora, amelyek végül az alacsonyabb autóárakban csapódnak le. Az elemzők megjegyzik azt is, hogy ez, a villanyautókra (is) vonatkozó amerikai döntés – figyelembe véve annak időzítését – egyértelműen politikai töltetű. Donald Trump, az újrainduló korábbi elnök hónapok óta azzal támad, hogy az elektromos autók támogatásával „megölik az amerikai autóipart”. Ráadásul az Egyesült Autóipari Dolgozók Szakszervezete nagyhatalmú csoport, így kifizetődő a kedvükben járni. „Ha a világjárvány megtanított minket valamire, akkor arra, hogy itthon kell biztosítanunk az alapvető szükségleti cikkek biztonságos ellátását” – idézi Bident a BBC. A vámemelés annak ellenére érkezett, hogy az utóbbi időszakban elindult a kínai–amerikai közeledés: magas rangú katonai tárgyalások kezdődtek, de a mesterséges intelligenciáról és az éghajlatváltozásról is folytak tárgyalások.

Kína annak rendje és módja szerint megsértődött a vámemelésen, és sok Kínától függő amerikai cég, amely a vámok csökkentésében reménykedtek szintén csalódott. A döntés azonban összhangban van Katherine Tai amerikai kereskedelmi képviselő „munkásközpontú” kereskedelempolitikájával, amely szerint a munkavállalók érdekeit a cégek érdekei elé kell helyezni – írja a Bruegel elemzése. A döntést ezzel magyarázni azonban visszás, mert a munkavállalók, a nekik munkát adó cégektől is függenek, továbbá azzal sem járnak jól, ha nem vehetnek olcsóbban elektromos autót.

A Lincoln Nautilust a Changan Ford gyártja Kínában, alapkivitelben 2,0 l-es turbós benzinessel
A Lincoln Nautilust a Changan Ford gyártja Kínában, alapkivitelben 2,0 l-es turbós benzinessel

Kína az amerikai exportcikkek importvám emelésének bejelentésével már válaszolt is, valószínűleg a mezőgazdasági termékek tarifáját emelik meg jelentősen, a Kínában tervezett amerikai beruházásokat békén hagyják.

Wendy Cutler, az USA korábbi kereskedelmi tisztviselője, jelenleg az Asia Society Policy Institute alelnöke, azonban úgy véli, hogy az amerikaiak hajlandóak elfogadni a drágább, főleg helyi gyártású autókat, az ország vállalatainak és munkahelyeinek védelméért cserébe. A vámok következtében kialakulhat egy Kínától elkülönült elektromos autós, akkumulátoros termelési lánc is. Szakértők szerint az Egyesült Államok képes ilyen lánc kialakítására, az viszont kérdés, hogy képes-e ezt gazdaságosan fenntartani. Elég csak egy pillantást vetni Kína versenyelőnyére: közel kétszer annyi elektromos járművet gyárt, mint az EU és az USA együttvéve!

A 4,65 m-es Buick Envision a Shanghai Auto-nál készül, a kínai, és az amerikai piacra is
A 4,65 m-es Buick Envision a Shanghai Auto-nál készül, a kínai, és az amerikai piacra is

Az elektromos járműveket célzó amerikai lépéseknek minimális a gyakorlati hatásuk, hiszen már a korábbi, 25 százalékos vámmal is szinte ellehetetlenítették a kínai autók amerikai importját.

A vendégcikk szerzője Az Autó szaklap

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×