Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv Zrt.) Észak-budai Fűtőművének távhő gerincvezetéke a III. kerületi Kunigunda utcában.A Főtáv Zrt. márciustól már nem ad gigajoule-onként átlagosan 200 forint kedvezményt a lakossági fogyasztóinak, valamint április 15-én lép hatályba az a törvény, ami szerint hatósági áras lesz a távhő.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Újabb rezsicsökkentés a láthatáron, 650 ezer ember örülhet majd

Új rendelettervezetet adott ki a kormány, amely módosítja a távhőszolgáltatásra vonatkozó árakat és támogatási rendszert.

A portfolio.hu idézi azt a rendelettervezetet, amely tovább csökkentené a távhő árát. Ez meglepő, hiszen ahogy erről az Infostarton is írtunk, inkább emelni kellene, hiszen 2014 óta nem változott az ára.

Mindenesetre az új elképzelés a költségvetés számára összesen 140 milliárd forinttal növelné csak az idei hiányt.

A lényeg, hogy az embereknek a tervek szerint a 2024. szeptember 30-án érvényes távhőszolgáltatási díjakhoz képest 3,3 százalékkal alacsonyabb díjat kellene majd fizetniük október 1-től.

Ez az árcsökkentés a legmagasabb hatósági árra vonatkozik, amelyet a jövőben sem lehet túllépni – derül ki az Energiaügyi Minisztérium most társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetéből.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×