Borús adatokat tett közé a Központi Statisztikai Hivatal.
2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A jelentős eltérést a munkanaphatással korrigált és a nyers adat között az okozza, hogy júliusban kettővel több munkanap volt idén, mint tavaly.
Az előző hónaphoz, júniushoz viszonyítva változatlan maradt szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás.
A KSH első becslésében mindössze annyit közölt, hogy a négy legnagyobb súlyú alág közül a járműgyártásban, a villamos berendezés gyártásában, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában csökkent, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában nőtt a termelés volumene.
Az év első hét hónapjában az ipari termelés 3,0 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában.
A júliusi ipari termelés részletes adatait egy hét múlva, szeptember 13-án közli második becslése alapján a KSH.
A volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a hétfő este a Bayer Show vendégeként adott interjút, és beszélt az új kormány gazdaságpolitikájáról, a letartóztatott exminiszterekről, az aranykonvojügyről, valamint a saját szerepéről is.
Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be.
Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.