Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
325.62
bux:
143537.62
2026. november 6. péntek Lénárd
Traffic cones
Nyitókép: Getty Images/JazzIRT

Újabb autópálya-szakasz épül meg Magyarországon – mutatjuk, merre

Több mint 17 kilométeres szakasz készül el rövidesen.

Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út második szakaszának építése, miután az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent a tender eredményhirdetése. A 17,6 kilométeres szakasz a Duna Aszfalt beruházásában 141,9 milliárd forintból valósul meg, összeköttetést teremtve a román határ és az M3-as autópálya között - írja a Magyar Építők.

Az Ököritófülpös és Csenger közötti szakasz, valamint a kapcsolódó Kocsord üzemmérnökség tervezését és kivitelezését a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. valósíthatja meg.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházása az M3-as autópályát a román határnál fekvő Csengerrel köti össze: az M49-es a határ túloldalán fekvő Szatmárnémetihez – valamint a partiumi régióhoz – teremt gyorsforgalmi kapcsolatot.

Első körben az M3-as és Ököritófülpös között a Duna Aszfalt Építő Zrt. 28,15 kilométer hosszú szakasz készül el, többek közt egy Kraszna-hidat is felépítve. A román oldalon a magyar M49-es folytatásaként az Óvári-Szatmárnémeti szakasz épül ki 11 kilométeren, ehhez idén januárban hirdették ki a közbeszerzést.

Az M49-es gyorsforgalmi második szakaszán 17,6 kilométernyi négysávos út jön létre. A TED szerint az értesítésben odaítélt összes szerződés értéke 141,9 milliárd forint.

A projekt tartalmazza egy kétoldali tengelysúlymérőhely, valamit a magyar–román határon létrejövő közúti határátkelőhely kivitelezését is. Az M49-es autót összesen 45 kilométer hosszan teremt új közlekedési kapcsolatot Nyíregyháza és a román határ, illetve Szatmárnémeti között, itt 2023 elején indultak el a munkálatok, ugyancsak a Duna Aszfalt jóvoltából. A beruházás két részletben zajlik, a nagyobb 28,15 kilométeres Ököritófülpösig tartó szakaszon jelenleg is zajlik a munka, ennek befejezését az építési és közlekedési minisztérium 2026 őszére ígéri.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Azért nem sűrűn fordul elő olyan pániknap az amerikai tőzsdéken, mint amilyen tegnap volt. Nem is nagyon vagyunk ehhez hozzászokva az elmúlt évek szinte töretlen tőkepiaci emelkedésében. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó sztorikat, a félvezető gyártókat, az adatközpont üzemeltetőket brutálisan büntette a piac, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy széles piaci esés volt. Most adódik a kérdés, hogy az ilyen pánikhelyzetek a legjobb vételi lehetőséget adják-e, és most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére, vagy csak most kezdődik az igazi zuhanás. Megnéztük az elmúlt húsz év tőzsdei adatait, hogy mi történt a nagy tőzsdei pánikokat követő napokban, hetekben és hónapokban, mekkora profitot lehetett elérni, vagy éppen mekkora veszteségeket kellett átmenetileg elviselniük a befektetőknek. Van néhány igencsak meglepő számunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×