Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.58
bux:
143387.8
2026. november 6. péntek Lénárd
A Crocus City Hall kulturális központ Moszkva Krasznogorszk nevű nyugati elővárosában 2024. március 24-én. Két nappal korábban fegyveresek terrortámadást követtek el az épületben egy koncert előtt, a halálos áldozatok száma 137-re emelkedett, 180-an megsérültek. A merénylet négy végrehajtóját elfogták, és az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) moszkvai székházába szállították. Az ügyben további hét gyanúsítottat vettek őrizetbe. Oroszországban nemzeti gyásznapot hirdettek március 24-re.
Nyitókép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Újabb gyanúsított került előzetesbe az orosz merénylet miatt

Ő is tádzsik, de nem tudni, pontosan mivel vádolják.

Előzetes letartóztatásba helyezett egy kilencedik gyanúsítottat is a március 22-i krasznogorszki Crocus City Hall koncertteremben elkövetett, több mint 140 emberéletet követelő merénylet ügyében egy moszkvai kerületi bíróság.

A Baszmannij kerületi bíróság közleményben jelentette be, hogy az oroszországi terrorellenes törvény alapján vádat emeltek a tadzsikisztáni születésű Nazrimad Lutfulloj ellen. A bíróság eleget tett a nyomozók azon indítványának, hogy a férfi május 22-ig előzetes letartóztatásban maradjon.

A hatóságok pontosan nem közölték, mivel vádolják, de a terrorizmus vádja alapján életfogytiglani elzárásra ítélhetik.

Mihail Murasko egészségügy-miniszter pénteken jelentette be, hogy a támadás újabb sérültje hunyt el, így az áldozatok száma 144-re emelkedett. Számos sérültet továbbra is kórházban ápolnak.

A Moszkva közelében elkövetett merénylet a legsúlyosabb Oroszországban az elmúlt húsz évben, és a legvéresebb azon európai terrorcselekmények közül, amelynek elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.

A terrorszervezet pénteken megerősítette, hogy négy tagját - akiket a merénylet elkövetőinek nevezett - őrizetbe vették.

A dzsihadista szervezet nyilatkozata ellenére az orosz hatóságok kitartanak amellett, hogy Ukrajnának köze volt a merénylethez.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön a Telegram-csatornáján közölte, bizonyítékot talált a nyomozás arra vonatkozóan, hogy kapcsolat állt fenn a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást végrehajtó terroristák és az ukrán nacionalisták között. Az SZK szerint a támadás végrehajtói jelentős pénzösszeget és kriptovalutát kaptak Ukrajnából a terrortámadás előkészítésére.

Ukrajna határozottan tagadja, hogy köze lenne a merénylethez.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×