eur:
414.75
usd:
398.11
bux:
79024.86
2024. december 19. csütörtök Viola
Restaurant service bell vintage with bokeh
Nyitókép: bgton/Getty Images

Turizmus: minél nyugatabbra megyünk, annál optimistább a hangulat

Éves összevetésben márciusban jelentősen esett a vendégek és a vendégéjszakák száma; a statisztikai adatok közzététele után nem sokkal megjelent az áprilisi turisztikai konjunktúra index, amiről a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnökét kérdeztük.

Gál Pál Zoltán szerint az index összetevőit vizsgálva a szakmai hangulat voltaképp optimista, és biztatóbb, mint egyéb nemzetgazdasági ágazatok mutatói. "Tény, hogy az áprilisi adat visszaesést mutat, de ez csak egy momentum az idei turizmusban" – tette hozzá a szövetség vezetője, kitérve arra is, hogy a nyugat-magyarországi, nagyobb vállalatok optimistábbak, a kisebb, kelet-magyarországi szereplők pesszimistábbak a jövőt illetően, következésképp utóbbiak esetében több energiát kell befektetni a turizmus fejlesztésében.

A munkaerőt illetően a VIMOSZ elnöke úgy fogalmazott, bár alapvetően hiány van, időben elkezdődött a nyári főszezonra való felkészülés, amit a turisztikai konjunktúra index vonatkozó alindexe is mutat. "Talán az egy hónappal korábban mért munkaerőigény iránti várakozás kicsit visszább esett, de a turizmus továbbra is munkaerő-teremtő ágazatként jelenik meg" – szögezte le.

Gál Pál Zoltán szerint a turizmus – a világon mindenütt – rendkívül rugalmas, piaci alapon működő ágazat, ami gyorsan reagál az áremelkedésre, illetve -csökkenésre. A TKI előrejelzése alapján a hazai szereplőket érő árnyomás – a bér, az alapanyag és az energia drágulása – arra kényszeríti a szolgáltatókat, hogy árakat emeljenek, bár ennek mértéke visszafogottabb lehet, mint az elmúlt egy-két hónapban. A VIMOSZ vezetője azt sem tartja kizártnak, hogy végül kellemes meglepetésben lesz részük a vendégeknek.

„A mi ágazatunkban nem lehet raktárra termelni, illetve hatékonysági tartalékok sem állnak rendelkezésre gépesítéssel, automatizációval, ezért

sajnos az áraink együtt mozognak az alapanyagaink drágulásával, de ezt nem tudjuk olyan mértékben áthárítani, ahogy elszenvedjük”

– hangsúlyozta a szakember.

Kellemes meglepetésnek értékelte, hogy a konjunktúraindex alapján az eredményességgel kapcsolatban pozitívabbak a várakozások – legalábbis a nagyvállalatoknál –, mint a Covid vagy az energiaárrobbanás idején volt. Vagyis maga a vendégéjszakaszám-csökkenés, az alapvető árbevétel és eredményesség nem volt annyira drasztikusan rossz az áprilisi hónapban – mondta Gál Pál Zoltán, aki szerint az egyes turisztikai szolgáltatók megtanultak eredményesen gazdálkodni a változó környezetben.

A kormányzati segítséggel kapcsolatban jelezte: a kkv-knak biztosított rezsikedvezményt még számolják, hogy mit is jelent az érintettek számára. Szerinte a nagyobb vállalatok abban lennének érdekeltek, hogy fenntartott turisztikai fejlesztési hozzájárulás elengedését – „regenerálódási időszakként” – meghosszabbítanák június 30-ig, mert a főszezon mégiscsak ezt követően indul.

TKI

A turisztikai konjunktúra index európai uniós irányelvek alapján, a GKI közreműködésével készül. A tágabb értelemben vett turisztikai ágazatot alkotó szálláshely-szolgáltatók (29 százalékos részesedéssel), vendéglátók (43 százalék), valamint egyéb turisztikai szolgáltatók (28 százalék; ide tartoznak az utazásszervezők és -közvetítők, konferencia- és rendezvényszervezők, fürdők) várakozásait mérik az úgynevezett kompozit mutatóval, amelyet öt különböző alindex:

  • foglalkoztatás – az elmúlt 3 hónapban és a következő 3 hónapban,
  • teljesítmény – üzleti helyzet az elmúlt 3 hónapban és eredményesség a következő 3 hónapban,
  • működési költségek a következő 3 hónapban

átlagából számítanak. Az alindexek egyformán 20 százalékos aránnyal szerepelnek, míg az egyes alágazatok adatait a foglalkoztatottak létszáma és a nemzetgazdasági súlyuk alapján veszi figyelembe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Orosz közlések szerint csütörtökre virradóra Ukrajna masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország ellen. A védelmi minisztérium szerint összesen 84 ukrán drónt lőttek le, ebből 36-ot a Rosztovi terület fölött. A megye kormányzója bejelentette, hogy egy drón- és rakétatámadás miatt tűz ütött ki a Novosahtinszk olajfinomítóban. Ukrán közlés szerint szintén a Rosztovi területen támadás érte Oroszország egyik legnagyobb vegyi üzemét, ahol rakétahajtóanyagot, lőszerhozzávalókat és robbanóanyagokat gyártanak. A Reuters információi szerint az európai országok vezetői a háttérben már tárgyalnak arról, hogy egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás esetén nagy létszámú fegyveres csapatokat küldenének Ukrajnába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 05:45
×
×
×
×