Az elmúlt két hónapban Franciaországban széles körű tüntetések törtek ki a nyugdíjreformmal szemben. Ennek kapcsán elemezte az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány, hogy miként alakulnak Európa-szerte a nyugdíjba vonulási korhatárok.

A különböző országokban a demográfiai korösszetételtől és a nyugdíjrendszer típusától függően jelentősen eltérhet a nyugdíjkorhatár. A rokkantsági, korkedvezményes vagy valamilyen foglalkozáskört végző személyekre érvényes visszavonulási korhatár az általánosan meghatározott szinttől is okozhat országon belüli eltéréseket.

Európában 2020-ban a nők számára Romániában, Horvátországban, Svájcban, Lengyelországban, Ausztriában, Magyarországon, Bulgáriában, Litvániában és Törökországban voltak elérhetőek kedvezményes nyugellátásba vonulási engedmények.

A legfrissebb elérhető adatok alapján

az európai nyugdíjkorhatárok a török és ukrán 60 évtől a norvég és izlandi 67 évig terjedtek.

Jelenleg az Európai Unióban az átlagos nyugellátásba vonulási korhatár a férfiak esetében 64,3 év, a nőkében pedig 63,5. Az OECD szervezetben átlagosan a férfiak esetében 64,2, a nőknél pedig 63,4.

Az emelkedő várható élettartam miatt a legtöbb országban az utóbbi évtizedekben megnőtt a nyugdíjkorhatárt meghaladó életkorú lakosság aktív korú népességhez viszonyított aránya, vagyis az időskori függőségi ráta. Ez komoly fenntarthatósági problémát okozott a nyugdíjrendszernek, és megnehezítette az időskori ellátás finanszírozhatóságát.

Az OECD tagországokban a nyugellátásban eltöltött évek számát vizsgálva megállapítható, hogy a trend mindkét nem esetében a 2000-es évek első felében megtörik. A mutatószám alakulásában az elmúlt öt évtizedben jelentős javulás ment végbe: a nők 48,75 százalékkal, a férfiak pedig 62,5 százalékkal több időt tölthettek el visszavonulva 2020-ban, mint 1970-ben.

Az európai országokban jelentősen eltér a nemek közötti egyenlőtlenség. A nők átlagosan négy évvel és négy hónappal töltenek el több időt nyugellátásban, mint a férfiak. A nyugellátásban eltöltött évek száma is jelentős szórást mutat az országok között. A mutatószám a férfiak esetében a lett 14 évtől a luxembourgi 24 évig, a nőknél pedig a szintén lett 19 évtől a görög 28 évig terjed.

1970-től összehasonlítva az OECD tagállamaiban az átlagos születéskor várható élettartam – kisebb megszakításokkal – lineárisan emelkedik. Az OECD tagállamaira erre a mutatószámra csak 2015-ig érhetőek el az adatok. A várható élettartam emelkedik, a nyugellátásban eltöltött évek száma pedig két évtizede stagnál, megállapítható: a vizsgált időszakban a legtöbb OECD tagállamban emelték a nyugdíjba vonulás korhatárát.

Az OECD a 2060-as évre vonatkozó prognózist is készített a jövőbeli nyugdíjkorhatárokról. Eszerint

a következő négy évtizedben két évvel fog emelkedni az átlagos nyugdíjkorhatár.

Előrejelzésük szerint 74 évvel Dániában lesz a legmagasabb a visszavonulási korhatár, legalacsonyabb pedig 62 évvel Szlovéniában és Luxemburgban. Érdekesség, hogy hazánk példáján a férfiak esetében változatlan, 65 éves korhatárt jósoltak, míg a nőknél csökkentettet, 62 évest.

A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának egyik mutatószáma a GDP-arányos finanszírozási igény. Az indikátor alapján összeállított 2020-as rangsorban Görögország és Olaszország áll az első két helyen. A két mediterrán országban az időskori juttatásokra az éves bruttó hazai össztermék 17,8 és 17,6 százalékát költötték. Hazánk esetén a mutatószám értéke 7,5 százalékos, tehát a nyugdíjrendszer finanszírozása nem jelent nagy terhet az előbbi két országgal való összehasonlításban.

Európában a nyugdíjrendszer finanszírozási igénye Írországban a legalacsonyabb, mindössze 5 százalékos. Ezt az ország fiatalabb korösszetétele, a relatíve magas gyermekvállalási hajlandósága, illetve az a jelenség okozza, hogy az alacsony adóterhek miatt több észak-amerikai vállalat az európai tevékenysége után Írországban adózik, feltornászva ezzel a GDP-t.