Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.37
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pixabay

Ennyi pénzt cipel haza Európából a Ferencváros

Forintban milliárdos összegről van szó az egy győzelem és négy döntetlen után.

A Ferencváros mintegy 1,7 milliárd forintot keresett azzal, hogy egy győzelemmel és négy döntetlennel zárta a labdarúgó Európa-liga csoportkörét.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a korábbi, BL-selejtezős szereplésért, illetve az El-csoportkörbe jutásért kapott pénzdíjon (1,34 milliárd forint) felül az FTC további 1,33 millió eurót (437 millió forintot) keresett a csoportkörös teljesítményével. Itt egy győzelem 570 ezer eurót, egy döntetlen pedig 190 ezer eurót ért.

Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból, illetve a jegyeladásokból származó bevétel is.

A Ferencváros a harmadik helyen végzett a csoportjában a spanyol Espanyol és a bolgár Ludogorec mögött.

Az Európa-liga összdíjazása a mostani szezonban 560 millió euró (185 milliárd forint).

A Mol Fehérvár FC az előző idényben több mint 10,5 millió eurót (3,4 milliárd forint) keresett azzal, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójából átkerült az El-csoportkörbe, majd ott a négyesében a harmadik helyen végzett.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×