Infostart.hu
eur:
399.62
usd:
341.85
bux:
99921.45
2025. július 11. péntek Lili, Nóra

Tízmilliárdok jutnak a nagyvállalatoknak

A magyar állam már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a hazai versenyszféra meghatározó szereplőinek a Nagyvállalati beruházási támogatás (NBT) elnevezésű program keretében.

A program bő 200 milliárd forint értékű fejlesztést és hozzávetőleg 2400 új munkahely létrehozását mozdította elő - írta a Világgazdaság a Pénzügyminisztérium (PM) összegzése alapján.

Az NBT-t a kormány gazdaságpolitikai célkitűzései hívták életre, amelyek meghatározó eleme az újraiparosítás, az iparfejlesztés, a kabinet szerint ennek megvalósítása érdekében szükséges azon tőkehiányos hazai nagyvállalatok és a tervezett beruházás révén a nagyvállalati méretkategóriát elérő kis- és középvállalkozások támogatása, amelyek számottevő mértékben járulnak hozzá a gazdaság - ezen belül a feldolgozó- és az építőipar - növekedéséhez, modernizációjához - írta a lap.

A pályázatok elbírálásakor sokat nyomott a latban, ha az adott vállalat a munkaerő megtartása mellett a hatékonyság növelésére is törekedett, a modem technológiák alkalmazásával pedig egyes hiányszakmák kiváltására is képessé vált. Az elmúlt hetekben több olyan beruházást adtak át, amelyhez az adott vállalat NBT-forrást is igénybe vett. így például a Gallus csoporthoz tartozó Taravis Kft. 1,2 milliárd forintból épített fel egy csirkefeldolgozó üzemet, amelyhez 290 milliós támogatást kapott, a Wamsler SE 3,6 milliárd forintos, robotizált üzemcsarnokának pedig a felét fedezte az állami ráfordítás.

A PM összegzése szerint a nagyvállalati támogatások legutóbbi, 2018-as nyerteseinek tizenöt kapacitásbővítő fejlesztésre ítéltek meg együttesen 30,62 milliárd forintot, két vállalat pedig három-három projekt finanszírozásához is kapott támogatást.

Címlapról ajánljuk

Két hétre kiképzőtáborba vonul Peter Pellegrini és védelmi minisztere is

Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök és Robert Kaliňák védelmi miniszter belépett a hadsereg tartalékos állományába – erről csütörtökön számoltak be közös sajtótájékoztatójukon a Törökhegy nevű katonai kiképzőtéren, az Erdőháti katonai körzetben, ahol a szlovák nemzeti védelmi erők kiépítésének kísérleti projektje zajlik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.14. hétfő, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×