Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.58
bux:
143387.8
2026. november 6. péntek Lénárd

A Budapest-Belgrád vasútvonalról tárgyalt Palkovics László Pekingben

A Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásról tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a fejlesztés kormánybiztosa valamint Ning Csi-Csö, a kínai központi gazdaságtervezési szervezet, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke Pekingben.

A tárgyalást követően Palkovics László az MTI-nek elmondta, a megbeszélésen arról tájékoztatta tárgyalópartnerét, hogy a vállalt határidőre kihirdették a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításra kiírt tender nyertesét.

Következő lépésként a győztes konzorciummal megkötik a szerződést várhatóan május végéig, július közepéig pedig a kínai Eximbankkal aláírják a finanszírozási szerződést, majd ezt követően lép hatályba a két megállapodás, és indul a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása - tette hozzá.

Palkovics László közölte: megbeszélték azt is, hogy létrehoznak egy projektirányító bizottságot, amelybe öt tagot a magyar, öt tagot a kínai fél delegál, a tagok kijelölése megtörtént.

Tárgyaltak arról is, hogy a beruházás déli, illetve északi szakaszát két külön projektként kezelik, bár ugyanazok a feltételek vonatkoznak mindkettőre.

A megbeszélésen Ning Csi-Csö azt ígérte, hogy június-júliusban Magyarországra látogat, és megtekinti az akkor már működő projektet - mondta a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×