Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Zajlik a próbaüzem a Mátrai Erőmű bükkábrányi naperőművében

Lezárult a bükkábrányi naperőmű 5,16 milliárd forintból megvalósult beruházása és megkezdődött a próbaüzem, a Mátrai Erőmű Zrt. a múlt hét végén a villamosenergia-rendszerre kapcsolta az ország egyik legnagyobb, 20 megawattos fotovoltaikus létesítményét - közölte a cég.

A közlemény szerint rekordidő alatt, öt hónappal a tavaly szeptemberi alapkőletétel után megkezdte működését a Mátrai Erőmű Zrt. bükkábrányi fotovoltaikus erőműve, amely a próbaüzem korai szakasza és a nap kis beesési szöge ellenére is már 14 megawatt áramot termel. A maximális, 20 megawattos teljesítményt - a többi naperőműhöz hasonlóan - a nyári hónapokban éri majd el.

A beruházás egy korábbi meddőhányó 33 hektáros, rekultivált területén valósult meg az SPIE Hungária-Bejulo konzorcium kivitelezésében. Az erőmű csaknem 64 ezer, egyenként 355 watt névleges teljesítményű, fixen elhelyezett polikristályos napelemből áll. A létesítmény mintegy 4 ezer háztartást tud ellátni villamos energiával. A kereskedelmi értékesítés április 1-jén kezdődik, addig az erőmű a vállalat bükkábrányi bányáját látja el energiával, ezzel jelentős költségeket takarítva meg.

A Mátrai Erőmű Zrt. önálló projekttársaságban, 25 százalékban saját erőből, 75 százalékban bankhitelből valósította meg a fejlesztést. Összességében 16 százalékkal alacsonyabb költséggel épült meg a 20 megawattos egység, mint amennyibe korábban a 16 megawattos visontai telep került.

A társaság hosszú távú fejlesztési stratégiájának megfelelően a bükkábrányi fotovoltaikus projekttel kezdte meg a nagyszabású megújuló energiatermelési beruházások sorát. A vállalat célja, hogy a megújuló energiatermelési fejlesztésekkel megőrizze piaci pozícióit, vagyis továbbra is a hazai termelés ötödét, illetve a Magyarországon fogyasztott áram 15 százalékát a Mátrai Erőmű Zrt. állítsa elő - közölték.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×