Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
322.6
bux:
144914.76
2026. október 16. péntek Gál
A paksi atomerőmű 2018. június 22-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Sóki Tamás

A paksi atomerőműben alacsony vízállás mellett is van elég hűtővíz

A Duna alacsony vízállása ellenére is van elegendő hűtővíz a paksi atomerőmű számára - mondta az atomerőmű kommunikációs igazgatója kedden.

Kovács Antal hozzátette: a folyó az eddig mért legalacsonyabb vízállása esetén is percenként 800 köbméter feletti hozamú, ami bőven kielégíti az erőmű és a tervezett 5., és 6. blokk hűtővízigényét. A jelenlegi négy blokk hűtésére percenként 100 köbméter vízre van szükség.

Az atomerőművet a létesítés előtti száz év legalacsonyabb Duna-vízállásához tervezték, "nem állhat elő olyan helyzet, amiben a biztonságos üzemeltetés veszélybe kerüljön" - fogalmazott.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság honlapján azt közölte, hogy kedden Paksnál, a Balti-tenger közepes vízszintjéhez viszonyítva, 85,38 méter volt a Duna vízállása.

Kovács Antal elmondta: alacsony vízálláskor az atomerőműben egy három fokozatból álló intézkedési tervet hajtanak végre, jelenleg az első fokozatnál tartanak: gyakrabban ellenőrzik a szakemberek a vízszintet, a szűrőket, és azokat a berendezéseket, amelyekkel kiemelik a vizet a Dunából. A második fokozatban, amely 84,5 méteres szintnél lép életbe, állandó figyelemmel kísérik a hidegvízbeömlő csatornát.

A Duna felső szakaszán várható esőzések miatt a következő fokozatra nem lesz szükség - tette hozzá.

A kommunikációs igazgató kitért arra is, hogy a Duna hőmérsékletét 25 Celsius fok felett folyamatosan figyelik; a folyó hőmérséklete 25 és 26 fok között van.

Az elmúlt időszak meleg nappalai nem okoztak problémát azon kívül, hogy a hőkörfolyamat hatásfoka romlott, emiatt az atomerőmű teljesítménye fokonként néhány tíz megawattal csökkent - jegyezte meg Kovács Antal.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×