Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Az újfajta húszezer forintos bankjegyek. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.  MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faludi Imre

Hatalmas változás a magyar bankfiókokban

A folyószámlákon lévő pénz alig több, mint harmadát tartják már csak lekötött betétben.

Újabb mélypontra jutott a lekötött lakossági betétek új szerződéseinek volumene az első negyedévben: január és március között mindössze 652,1 milliárd forintnak megfelelő összeget fixáltak valamilyen futamidőre a pénzügyi szolgáltatóknál a háztartások, ami 35,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, a 2013 első negyedévinek pedig kevesebb mint az egynegyede – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

A leginkább keresett, éven belüli futamidőre lekötött betéteknél hasonló a helyzet: ezekre 569,1 milliárd forint értékben szerződtek az első negyedévben a háztartások, ami az egy évvel korábbitól 38,5 százalékkal maradt el, az öt évvel korábbi 2794 milliárd forintnak pedig nem egészen az egyötöde - írja a Világgazdaság.

Egy és két év közötti időtartamra mindössze 4,2 milliárd forint értékben helyeztek el pénzt a háztartások a 2017 első negyedévi 8,5 milliárd után, két éven túli futamidőre pedig 78,9 milliárdot az egy évvel korábbi 75,3 milliárd forint után. Ezzel párhuzamosan a látra szóló és a folyószámlabetétekből folyamatosan emelkedik a friss eszközök mennyisége a lakosságnál: a 2018 első három hónapjára kimutatott 15 125,9 milliárd forintnyi pénz, ami a számlákra került, 21,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×