Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Lecsaptak a magyar hatóságok

Csaknem 105 tonna hamis vagy ismeretlen eredetű élelmiszert és 7 ezer liter alkoholtartalmú folyadékot vontak ki a magyar hatóságok az élelmiszerhamisítás elleni OPSON VII. nemzetközi művelet során - mondta Leopold Róbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője

A nemzetközi akciót Magyarországon az Europol és az Interpol irányításával a vámhivatal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve, valamint a magánszektor támogatásával végezte 2017 decembere és 2018 márciusa között.

Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az akcióban a Nébih 16 esetet tárt fel, és ennek nyomán a hivatal több mint 71 tonna terméket vont ki a forgalomból, a bírságok összege pedig meghaladta a 28 millió forintot. A termékek döntő része húskészítmény, tőkehús volt, de intézkedni kellett idegencukortalom és nyomon követési hiányosság miatt is közel 30 tonna hamisított méz lefoglalásával - tette hozzá.

Megjegyezte, a világon évente 55 milliárd dollárra becsülik az élelmiszerhamisítási kárt, a hamisítás az unió felmérése szerint a kábítószer után a második legnagyobb üzlet.

Leopold Róbert elmondta, hogy a nemzetközi műveletben a világ 65 országa vesz részt. A szóvivő rámutatott arra is, hogy az olcsó vagy bizonytalan eredetű élelmiszerek vásárlása és fogyasztása egészségkárosító kockázattal járhat, ugyanakkor gazdasági károkat is okoz, mivel a piac legális szereplői a hamisítókkal szemben versenyhátrányba kerülnek.

A hamisítók a magyar vásárlók árérzékenységére építenek, ezért abban az esetben, ha gyanúsan olcsó a termék vagy szemmel láthatóan ismeretlen eredetű, akkor a szóvivő azt javasolja, hogy a fogyasztók ne vegyék meg.

A sajtótájékoztatón Németh Mónika, a HENT titkára elmondta, hogy az Európai Unió (EU) Szellemi Tulajdon Hivatalának korábbi felmérése szerint a hamisított áruk miatt 48 milliárd euró kiesése van az uniónak, amely az értékesítésből származó bevétel 7,4 százaléka. A jelentésből az is kiderült, hogy Magyarországon a kiesés évente 230 milliárd forint, ami az értékesítés 12 százalékát teszi ki, de a hamisításnak tudható be 11 ezer magyar munkahely megszűnése is.

Kitért arra is, hogy a HENT és a Tárki tavalyi felmérése szerint a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek csaknem kétharmadát a piacon, közel egynegyedét pedig az utcán szerezték be a magyar fogyasztók 2017-ben. A válaszadók 85 százaléka vélte úgy, hogy akkor sem venne kétes eredetű enni- vagy innivalót, ha az lényegesen olcsóbb lenne. Bár a vásárlók döntő többsége elutasítja a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek és italok fogyasztását, a kutatásból az is kiderült, hogy jelentős arányban vannak azok, akiket már egy kis árkülönbség is befolyásol - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×